Mick Erich NATHANSON

A PISZKOS TIZENKETTŐ

Az olvasó sokkolása már az első oldalakon elkezdődik, hiszen egy fiatal amerikai katona, kétszeres gyilkos akasztásának részletekbe menő leírásával találkozik, miközben az író megismertet a helyszínnel, egy angol katonai börtönnel, ahol az invázióra készülő amerikai csoportok elítélt katonáit őrzik. Aztán megtudjuk az amerikai Reisman kapitányt miért rendelték a kivégzéshez. őt szemelték ki az Amnestia fedőnevű terv végrehajtására, melynek lényege, hogy ki kell választania 12 köztörvényes bűnözőt, akiket a hadbíróság halálra ítélt, és őket kell majd kiképezni az ellenséges vonalak mögötti harcra. A kiválasztottak között persze van óriás, búskomor indián, vad néger (micsoda húzás, hiszen német katonaruhában hajtják végre az akciót) és a bűn gyermekeinek Amerikában honos valamennyi fontosabb válfajából egy-egy díszpéldány. Magának az akciónak a leírása a terjedelmes szövegnek csak töredékét teszi ki, s csupán arra jó, hogy a "piszkos tizenkettő" hősi vagy éppen gyáva (van köztük egy, a németekhez átállni akaró áruló) halálát bemutassa.

A regényt keménynek nevezni nagyfokú eufémizmus: a válogatott durvaságok, embert alázó drasztikus cselekedetek válogatott, bár kétségtelenül ügyesen és leleményesen tálalt gyűjteménye. Nem való fiatalok kezébe, bár bizonyára az ő körükben népszerű.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez