Friedrich NIETZSCHE M
EMBERI - TÚLSÁGOSAN IS EMBERI
Az Emberi - túlságosan is emberi kulcshelyet tölt be a
nietzschei életműben. Két kötetben, 1878-80-ban jelent meg, és
átvezetőül szolgál Nietzsche két (mások szerint három) korszaka
között. Akik a kései (harmadik) Nietzschét, elsősorban a
Hatalom akarását ismerik, ezt a munkát talán nem is
érzik "igazi" Nietzsche-műnek. Akik a korai Nietzsche felől
közelednek hozzá, azt konstatálhatják, hogy a filológusból itt
tör elő a filozófus, a tények tudósából - a "pozitivista"
Nietzschéből - a pszichológus, a kor kritikusából a
"klasszikus" filozófia kritikusa. Különösen ez utóbbi két vonás
lényeges a műben. Az Emberi - túlságosan is emberi elsősorban
és mindenekelőtt a hagyományos filozófiai kérdéseket boncolja
és veti el. Részletesen foglalkozik a műben Nietzsche a
metafizikával, az ismeretelmélettel, az etikával, az
antropológiával és valamennyi filozófiai diszciplínánál azt
találja, hogy a hagyomány megszentelte válaszok és koncepciók,
rendszerek és módszerek elégtelenek. A szerző nem tud eléggé
megvető és kritikus lenni: "egy emelettel mélyebben" vet ágyat
a filozófiának, és nem elégíti ki sem a kor neokantinizmusa
(maga Kant sem), sem metafizikai idealizmusa, sem "túlságosan
is emberi" etikája és antropológiája. Ebben a műben Nietzsche
még nem adja saját radikális válaszait, megoldásait,
koncepcióit, ám annál vehemensebben bírál és gúnyolódik, persze
korántsem olcsón, hanem mindig alapvető apóriákat, antinómiákat
és anomáliákat mutatva fel - diadalmasan. De igen fontos a mű
mélyén rejtőző pszichológia is. Ez nem a korszak pozitivista,
idegélettanra alapozó pszichológiája, de nem is Dilthey -
szinte kortárs - leíró lélektana, hanem a mélypszichológia
anticipációja, a Gestalt-pszichológia nagyszerű
előrevétele. |