NYÍRŐ József

UZ BENCE

Ezt a regényt az irodalomtörténet úgy tartja számon, mint Tamási Áron Ábelének lehetséges párdarabját, s ebből eredezteti gyöngéit is, mondván: az egyetlen figurára kihegyezett történet szükségszerűen csak epizódok lazán összefűződő sora, afféle szerkesztetlen "havasi pikareszk". Holott Nyírőnek csaknem minden nagyepikai alkotása önmagukban is megálló elbeszélések kompozíciója, amelynek középpontjában a székely nép sorsát megtestesítő hős áll. Ilyen értelemben Uz Bence, a havasi pásztor alakja azok közé az erdélyi irodalmi hősök közé tartozik, amelynek sorát csakugyan Szakállas Ábel nyitja meg, s más dimenzióban Karácsony Benő folytat.

A regény valamennyi fejezete egy-egy epizód Uz Bence mulatságos vagy megindító, hétköznapiságukban is különös kalandjaiból. Folyton ő méretik meg: emberségből, helytállásból, kitartásból, becsületből, észjárásból - és rendszerint kitűnőre vizsgázik. A nép egyszerű, ám góbésan csavaros eszű gyermeke csendőrrel és turistákkal, városi vadász urakkal és adóvégrehajtóval megesett nevettető esetei vagy övéivel, az elesett emberekkel való könnyes-érzelmes történetei mind-mind adalékok a székelység népkarakterológiai képéhez. Az elveszejtő körülményekkel leleménnyel vagy szívósággal dacoló, már-már népmesei ihletésű figura, aki szelidített medvéjével, rókáival, őzeivel barangol a csak madaraktól ismert fenyves vadonban, a nép erényeit és elenyésző gyöngeségeit testesíti meg, szükségszerű tehát, hogy túlrajzolt legyen. Ilyen találékony, derűs, furfangos - ám, ha a sors úgy hozza, együttérző és áldozatosan segítő - ember a valóságban aligha létezik, de Nyirő nem is jellemrajzot, személyiségképed ad, hanem egy népcsoport, a kisebbségi sors szorításában vergődő székely nép vágyott-álmodott karakterét, követendő magatartásának mintáját, életstratégiáját mintázta meg egy személybe sűrítetten. A regényben Uz Bence egyenrangú társa a táj: a csíki havasok vadregényes világa. Ez azt jelenti, a havas Nyírő számára nem egyszerűen helyszín, a történet díszlete, de lényegi elem: ember és természet összetartozásának kifejezője, a civilizációból kivonult ember álmodott boldogságának, belső békességének jelképe. Hisz bárki idegen bukkan fel a fenyvesben, abból mindig valamilyen bonyodalom származik. Uz Bence csak a vadonban lehet boldog, abban a környezetben, amelybe az író megint csak belesűríti a maga katolicizmusából és természetimádatából összeszőtt világnézetet, panteizmusát. Nyírő hangja ennek megfelelően - többi regényeihez képest is fölerősítetten - "székelyes", a tájnyelv minden ízét-zamatát beépíti regényébe, mely bővelkedik humorban, expresszív hatású tájleírásokban, természeti vétetésű életképekben (feledhetetlen a fajdkakasok dürgésének elbeszélése), a fantasztikum hatását súroló kalandokban, mindabban, amit a két világháború közötti erdélyi magyar irodalomnak oly nagy népszerűséget és hírt szerzett odahaza és Magyarországon egyaránt.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez