PAIS István

A GÖRÖG FILOZÓFIA

E monográfia egyszerre korszerű filozófiatörténeti összefoglalás, történeti jellegű bevezetés a filozófiába, és részletes, a kisebb rendű szerzőket is alaposan ismertető, a klasszikus szövegekből bőven idéző kézikönyv. Felépítése jótékonyan hagyományos: időrendben, a standard filozófiatörténetekben szokásos csoportosításban mutatja be a görög filozófia teljességét, Homérosztól az ókori görög filozófia véghangját leütő Plótinoszig, a kisebb neoplatonista filozófusokig. A könyv kiemelkedő érdeme, hogy elsősorban a filozófiának mint önálló, illetve a történeti fejlődés során egyre inkább önállósodó tudománynak a történetét adja; nem annyira azt igyekszik megmagyarázni, hogy a nagy gondolkodók miért, milyen okok következtében gondolták ezt vagy azt, hanem magát az adott gondolatrendszert mutatja be, sokszor igen élményszerűen, a részletkérdéseket is megvilágító módon. Felfogásmódja csöppet sem arisztokratikus: olvasóiról nem tételezi fel a klasszikus szövegek ismeretét, ő maga ismertet meg velük. Később, a rendszerek, koncepciók, teorémák beható ismertetése után persze az értelmezést is elvégzi, de mindvégig hű marad Hegeltől vett mottójához ("A filozófia történetírójának legnagyobb szellemtelensége, ha a filozófia egyik nagy alakjában csak azt nézi, megfelel-e neki valami"). A kötet szerkezete jól áttekinthető, a különböző filozófusok szellemi portréi önmagukban is jól érthetők. A legnagyobb terjedelmet, természetesen a legnagyobbak, Platon és Arisztotelész kapják, de nincs olyan alakja a görög filozófia történetének, aki legalább bő bekezdésnyi tárgyalásban ne részesülne. Filozófiatörténeti felfedezések nincsenek a műben; nem személyes koncepciót képvisel, hanem a filozófiatörténeti kutatások összefoglalását nyújtja. Tárgyalásmódja, stílusa egyszerű, közérthető.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez