PARTI NAGY Lajos

A HULLÁMZÓ BALATON

Parti Nagy prózája egészen különleges: higanyként szétguruló, lazának tetsző, mégis célrafeszülő történetei - egyik írásának meghatározása szerint - "novellamakettek". Ez a rövidpróza a sűrítő, grammatikailag a kihagyásos, képeiben a torlasztásos szerkezet állandó dinamikájától nyeri a látomás színezetét, atmoszféráját - groteszk tárgyiasság és szürrealisztikusság, álomszerűség oldódik benne össze. Roncsolt, tört, fiktív monológok: a nagy evészet sportbajnoka, kukatúró, elgonoszosodott öregasszony (Nyúlbunda), balatoni sütödében segédkező fiatalok (A hajnal arcvize), vízilénnyé átváltozó, rejtélyesen eltűnő munkásember (Halotti beszéd) alakja bontakozik ki, ahogy meghökkentő hurkolásokkal szövődik a szöveg. A mai ipari, kispolgári miliő a maga nejloncafatjaival és -kacatjaival, holmijaival és groteszk kisszerűségeivel (Ipari vadnyugaton) - ez a leggyakoribb közeg az író számára, de ismételten felbukkan régi, az egykori békevilágbeli kisvárosok és úri fürdők motívuma is (A fürdőző leány; Egy szép mondat születése) tört, opálos fényekkel, s korabeli staffázs furcsa esettségével. E különös epikai szövedék jellegzetes alapanyagához tartoznak Parti Nagy meghökkentő szókapcsolásai (esettgrau, símiliő, patyolatribancok), s a képzelet és nyelvkapcsolás e különleges univerzuma a kötet végén olvasható írásokban a fantasztikum bizarrságát még fokozza. Egy összeroncsolódott-torlódott főváros valami szörnyű pusztulás után (Gille-muszterek); valaki testi, biológiai valójában válik, érik zeneszerszámmá, hegedűronccsá (Waldtrockenkammeri átiratok). Összpontosító szövegolvasás és a modern próza iránti fogékonyság szükséges a kötet olvasásához.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez