Sylvia PLATH
AZ ÖTVENKILENCEDIK MEDVE
Sylvia Plath verseivel (Zúzódás) és Az üvegbúra
című regényével vált világhírűvé, kritikusai azonban
kezdettől novelláit ítélték a legjobbnak. Ezek a novellák,
amelyekből csaknem húszat tartalmaz a válogatás,
látszólag teljesen jelentéktelen írások: egy fiú és egy lány
buszon utaznak, s arról beszélgetnek, vajon be kellene-e csukni
a jármű ablakát; egy házaspár az amerikai nemzeti parkok
egyikében medvéket figyel és számol össze; egy kisebb társaság
egy tetováló mesterember munkáját tanulmányozza; néhány kislány
belép gimnáziumuk Lányegyletébe, s ehhez egy kis tréfás próbát
kell kiállniuk; egy londoni házban bizonyos kellemetlenségeket
okoz a szokatlanul csapadékdús tél; egy fiatal párnak
parkírozási díjat kell fizetnie, és ezt igazságtalannak érzik
stb. Ilyen és hasonló történeteket mond el az írónő, és a
gyanútlan olvasó esetleg nem is jön rá, hogy mi értelme lehet
mindennek. Hisz nem történik szinte semmi, nem "derül fény"
semmire, nincs poén, nincs csattanó, nincs magyarázat. Ám éppen
ebben áll Sylvia Plath prózaművészete: a banális, mindennapi,
látszólag minden jelentőség nélkül való életdarabkákból bontja
ki az írónő azt a világképet, amely semmilyen tanítást nem
tartalmaz, amelyből nem következik semmi, "csak" az, hogy a
világ végtelenül törékeny és esendő; hogy az emberi gesztusok
nem vezetnek sehová, hogy az érzelmeknek mindegy, milyen
tárgyra vagy személyre, lényegesre vagy lényegtelenre
irányulnak; hogy a vízcseppben benne van a tenger; hogy egy
férfi vagy egy nő, egy élethelyzet, egy sors teljessége
megmutatkozhat (és Plathnál meg is mutatkozik) minden egyes
tettben, szóban, látszólag teljesen közömbös gesztusban.
Csodás, legfeljebb is csak Csehovhoz vagy Mansfieldhez
hasonlító írásművészettel kápráztat el az írónő - elbeszélései
minden érett, igazi olvasónak maradandó élményt nyújtanak.
|