Arthur RIMBAUD

ARTHUR RIMBAUD VERSEI

Rimbaud költészetének jelentőségéről, az egyetemes líratörténetben elfoglalt előkelő helyéről, a modern lírát meghatározó szerepéről ma már nincsenek viták. Annál több a probléma költészetének értelmezésében és ami ettől elválaszthatatlan, életútjának, a kommünig eljutó fejlődésének (1871-ben Párizsban Kommunista alkotmánytervezeten dolgozik) és az irodalommal való szakításának (19 éves korától teljesen felhagy a költészettel, utazik, afrikai expedíciókban vesz részt, üzleteket köt stb.) magyarázatában.
Rimbaud költeményei - bonyolult jelképrendszerük, szokatlan, minden ízében modern képhasználatuk stb. miatt rendkívül nehezen érthetők, intenzív, belemélyedő olvasást kívánnak, ugyanakkor kulcsot adnak nemcsak egy nagy költő világához, de úgyszólván az egész modern lírához is. Összes költői műveinek ez a kiadása nemcsak azért jelentős, mert együttesen több fogódzót kínálnak maguk a versek is, mint a különböző antológiákban, hanem a költő pályájának alakulása is végigkísérhető a kötetben, az impresszionisztikus versektől (Az első este; A völgyben egy katona alszik stb.) egészen a Színvázlatok vagy az Egy évad a pokolban című prózaciklusok profetikus, lázas látomásaiig.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez