|
Jean-Jacques ROUSSEAU
VALLOMÁSOK
Az újkori világirodalomnak ez a remekműve nagy hatást gyakorolt utókorára.
A rousseau-i életművet betetőző nagy konfesszió (amelyet csak a szerző
halála után adtak ki) bevezetése bejelenti: "Olyan vállalkozásba fogok,
amelynek nem volt soha elődje. Egy embert mutatok be a maga természetes
valóságában; s ez az ember én magam leszek". Tettei rugóinak feltárására,
szíve tisztaságának kimutatására, élete egészének feltárására vállalkozik
itt Rousseau, hogy az utókor elmondhassa: nálánál jobb ember még nem
volt. Az utókor számára áttetsző ez a nyílt, gőggel vegyített alázatos
szándék, és az őszinteség is legalábbis fonák: éle sokszor nem is önmaga,
hanem barátai, a balsorsának okozói a társadalom ellen fordul. Nagy mű
mégis csak a Vallomások - látszik két évszázad távlatából:
páratlanul színes, a lélekelemzés frissességével ható ön- és korábrázolás.
Különösen az ifjúkorról szóló első részre illik ez a jellemzés: a
világirodalom egyik legkitűnőbb csavargóregénye, amely a maga őszinte
attitűdjével ma is magával ragadja olvasóit. A második, felnőtt kori
hányattatásait festő részben sokszor jelenik meg a "fekete kísértet", az
ellene támadó, őt elveszejteni akaró összeesküvés démonikus réme, ám e
paranoid vonásban is, a megjelenítés, az önmentség átfűtöttségében és
analitikus jellegében is önmagát, a maga mentségét adja az író-filozófus.
Furcsán kétélű exhibicionizmus ez, amely azért állítja pellengérre, azért
teszi életgyónássá sorsa képét, hogy tiszteljék és szeressék, és lássák
benne a bátor embert, aki meri bevallani bűneit, hogy erényei minél jobban
tündököljenek. Remek fordításban (Benedek István és Marcell
átültetésében), Szávai János nagyszerű utószavával és bőséges
magyarázó jegyzetekkel jelent meg újra ez a világirodalmi alapmű.
|
