RÓZSA Endre

AZ ÁMOKFUTÓ ÁLMAI

"Csukott szem s száj / a költészet. / Szóra / én bírom" - írta hátrahagyott versei élén e posztumusz kötet megrázó ars poeticájában a korán eltávozott költő (Gőgöm, alázatom). Valóban, egész költészete e gondolat erőteljes kifejezésére példa, a titok frappáns megfejtésére, a lélek szóra bírására, miközben alakja körül ott sejlik a végső elszámolás, a mérlegkészítés kötelessége és a búcsúzás fájdalma (Az eszement). Gondolati lírájának kiindulópontja éppen ezért az a vershelyzet, hogy a költő belehelyezkedik valaki más, transzcendens vagy földi lény alakjába, így akarva közel kerülni a lét titkaihoz (Köszöntlek, koronás; Oleander; Csőrében visz; Amit adsz a világnak; Az ősök mozdulatai stb.). Gondosan és remekbe szabottan formált, hatásos képek sorában bontja ki a maga ősi atavizmusokból induló, hagyományokon át a jelen zűrzavaráig érő költői glóbuszának részleteit. Utolsó verseit is sajátos késleltető, redundáns versbeszéde jellemzi: elindul egy gondolattól, végighalad egy sajátos pályán, de aztán közbeékel egy másik gondolatot, asszociál egy harmadikra - így éri el mondandója frappáns, mégis szétágazó megjelenítését (Aeternitas; Déli föld; Mai vándordal; Billegő árnykörök stb.). Mindeközben egyrészt hagyományos formákat újít föl (középkori vágáns dalok, románcok, paszkvillusok, balladák stb.), másrészt valamilyen mediterrán temperamentumot, délies kedélyt, meleg derűt sugároz. Kimunkált, nagyon pontosan "célba találó" és frappánsan szóló versvilág Rózsa Endréé, mely azután halálsejtelmekbe fordul, a testi szenvedés megrázó ábrázolataira vált (A bal négyes beteg; Van egy yenem; Porrá szárad; Nyurganyak; Gyertya stb.). Megdöbbentő erejű képekben szól a lét kikerülhetetlen végéről, és végső soron így jut vissza gondolati költészete eredeti természetéhez. Az "utolsó kötet" az életmű méltó lezárását, betetőzését jelenti mely - minden igényes versolvasó figyelmére érdemes.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez