José SARAMAGO

A KOLOSTOR REGÉNYE

A kolostor regényét - a híres, sokak szerint a legnagyobb élő portugál írónak tartott - szerző legjobb műveként fogadták. Különös, többszörösen összetett alkotás ez: történelmi regény, elbeszélés a Braganza-házból való V. János király idejéből (uralkodott 1705-1750 között); történelemfilozófiai esszéregény, annak a világtörténelmi fordulatnak az értelmezése, kommentálása, hogyan hanyatlott le a portugál birodalom; metafizikai-vallási-bölcseleti regény, "a" kolostor építése kapcsán mindannak a problematikának a felvetése és boncolása, amely az evilági tettek és szándékok, a túlvilági hatalmak, az isteni tervek, a gondviselés és a mindennapok zűrzavara kapcsán egyáltalán felmerülhet. Persze vérbeli, igazi regény is, valódi, bonyolult és mégis köznapi hősökkel, szerelemmel és halállal, szenvedéssel és elragadtatással, betölthetetlen vágyakkal és hétköznapi, törékeny boldogsággal.

Az író szinte kegyelemszerűen talált rá a nagy témára. A mű annak a kolostornak az építése körül forog, amelyet - hasztalanul remélt utódja érdekében - fogadalomból emeltetett V. János, és amely egyszerre szimbóluma a féktelen nagyot akarásnak, a bábeli tornyot építeni óhajtó emberi őrületnek és az istenhez emelkedésnek, az irracionális és mégis mélyen emberi reménykedésnek, a csapdába, nyomorba, pusztulásba vivő téveszméknek és az emberen túli, tragikus fenségű hitnek. A kolostor építésének nagy motívuma meg is duplázódik a műben, amelynek cselekményében központi szerepet tölt be egy féleszű (vagy zseniális), szent (vagy gonosz őrült) szerzetes által kieszelt és megvatósítani vágyott repülő szerkezet. Az egymást is ellenpontozó, egymást rafináltan tükröztető alapmotívumok köré (és mögé) pedig felépíti a szerző az egész 18. század eleji Portugáliát, tájak és emberek, évszázados történelem és múló pillanatok ragyogó költőiségű panorámáját, csak a Don Quijote-hoz hasonlítható "valóság" és "mítosz" vegetációját.
A gyönyörű, nagyszabású - kiemelkedő értékű regény.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez