SZABÓ Pál

TAVASZI SZÉL

A regény a bihari végeken játszódik a felszabadulás első éveiben. Nincsenek többé urak sem a faluban, sem a pusztán, de nincs igavonó jószág se, a kiosztott földet ásóval, kapával művelik. A parasztság nagy próbája ez az esztendő, mit tud kezdeni a szabadságával, mit a végre kézhez kapott ezeréves jussal, a földdel. Vetni kell, hogy arathassanak, s közben le kell vetkőzni a régi szokásokat, ki kell alakítani az új falut. Soha nem öntözte annyi veríték a rögöket, soha annyi változás az emberi fejekben. A tavaszi szél és az emberek friss öröme győzedelmeskedett a gondokon. Forrás Éva, a regény hősnője majd kétméteresre nevelte a Marikának becézett tengerit, szerelme, a kommunista Katona Sándor megjavította a szegényeknek a káptalan elhagyott traktorát. Ez a két ember, akiket gyönyörű, tiszta szerelme átszővi a regényt, már az egy esztendő alatt megjárta azt az utat, amihez a többségnek, a múlttól megkötözötteknek még hosszú időre volt szükségük.

Az író érdekes és az egész időszakra jellemző epizódok egész garmadából ötvözte a regényt. Szabó Pál elbeszélő stílusa, mint mindig, ebben a regényben is meleg lírával átszőtt. Nagy érdeme a parasztság életének szinte néprajzi hitelességű ábrázolása.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez