SZÁNTÓ Piroska

AKT

Szántó Piroska Akt című kötete a Bálán szamara önéletrajzi, emlékező prózáját folytatja. Vas István, az elhunyt költő-férj áll az írások középpontjában - a vele töltött évtizedek, az irodalmi élet eseményeinek, alakjainak rajza a legélénkebb a könyvben. Remek, önironikus humor, fanyar bölcsesség jellemzi látásmódját, ez járja át észrevételeit. A kötet szerkezete laza időrendet követ, a fiatalkori évek eseménymozaikjait rakva fel először. A fiatal festőnő a baloldali mozgalmakban is részt vett, illegális politikai munkájáért elítélték egy diákperben, állt a katonai bíróság előtt, megismerte a vallatásokat, a fizikai munka világát, a bujkálást, az albérleti nincstelenséget. Ezekről az eseményekről szólnak a Voltam én is valaha című fejezet írásai. A háború befejezése után a reménykedés évei jöttek, de idővel a művészélet peremére szorították, csak grafikusként dolgozhatott. Ez az idő hozza azonban össze véglegesen Vas Istvánnal, s az ő révén alakul az ő baráti köre is. Az Abban az időben cím után közös életük színhelyén, a Károlyi palotával szemközti bérház zegzugos lakásában történt találkozások, helyzetek, a válságos idők emlékképei sorakoznak. Illés Endre, Juhász Ferenc, Nagy László, a náluk albérleteskedő Kormos István, a heti rendszerességgel felbukkanó Ottlik Géza, a legközvetlenebb barát a főszereplői ezeknek az írásoknak, amelyeknek eseményei az ötvenes években történnek. Életük fordulatát hozza Vas Istvánnak az a döntése, hogy visszaadja írószövetségi párttagkönyvét - ez szinte egzisztenciájukat érintő elhatározás volt, sokféle hátránnyal, félelemmel. 1956-ról, a forradalom viharos napjairól számol be a Forradalmi szvit. A bezártság utáni első angliai utazásról és az angol emberekhez fűződő kapcsolatokról szól a Határsáv című rész. Külön Portrévázlatokkal zárul a könyv. Modok Mária, Szabó Magda, Nagy László arcképe után két, remekbe szabott, személyes hevülettel készített írói rajzolatot kapunk. Az egyik Ottlik Gézát vehemens, viharzó temperamentumú emberként mutatja be, akinek gesztusai szinte bele sem férnek a képbe. A másik - a zárófejezet - a címadó írás: ebben Vas Istvánt a szerető asszony szemével, a férfi fiziognómiáját a festő tekintetével mintázza meg, a szerelem hajnalától a halálos ágyon kiterített ember látványáig. Eleven lüktetésű, szellemes és lendületes írások füzére tehát a kötet, amelynek személyes dokumentumértéke mellett kor- és irodalomtörténeti jelentősége is van. Az előzményhez hasonlóan különösen az értelmiségi olvasók körében számíthat sikerre.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez