TANDORI Dezső

ÉS MEGINT MESSZE SZÁLLNAK

Tandori Dezső, aki az élet nagyon gyakorlati, mondhatni banális tényeihez éppúgy kötődik, mint a fizikai, emberi létezés transzcendenciájához, ebben a prózakönyvében (melyet a korábbiakhoz hasonlóan versbetétek és a szerző készítette illusztrációk kísérnek) reflexív elbeszélői formában ad számot élete legutóbbi húsz évének legnagyobb élményéről: madarainak életéről és haláláról. A karcsú kötet látszatra elbeszélésfüzér, melynek tematikai egységeit a vele élő kis szárnyas lények - Szpéró, Samu, Tili, a vak Pipi néni, Tóni és a többiek - meglelésének, felnevelésének, a velük töltött hónapok, évek megkapó emlékeinek, agóniáinak változatos emlékei, élményei töltik ki. Valójában a könyv összefoglaló gyász-epika, melyet a sok-sok élet és sok-sok halál emlékének feldolgozása tesz szellemileg, morálisan - vagyis az élet nagy kérdéseit illetően - súlyossá, nagyszabásúvá. Tandori a tucatnyi élőlény pusztulásának "memento mori"-ját, ezt a nagyon emberi érzések megvallásával egybeszövött gyászbeszédet keresetlenül, az elbeszélői helyzet aktualitásának jelzésével (többszörös utalás van a lejegyzés aktuális időpontjára, 1997 kora nyári napjaira) gondolja végig. Míg korábbi műveiben a drámaian kiélezett helyzetet élte át, ebben az esetben úgy ítéli meg magát - miként emberi praxis és a "nagy dolgok megélése" elválaszthatatlan volt -, ezekben az intenzív kapcsolatokban sem szent, sem bűnös nem volt. Egy bölcs, a sors által kiszabott szeretet-kapcsolatokat esendően, de etikai, emberi maximákra tájolva, önnön-magát a maga reáliáiban szemlélő ember számadása ez, melyet a költőtársaknak, a mottókban és betét-idézetekben megszólaltatott szellemi kalauzoknak (Apollinaire, Julien Sorell, Huxley, Nemes Nagy Ágnes és mások) élete és társának, Tandori Ágnes-nek szóló vallomásos, méltányló, az író személyes szerepét kicsinyítő passzusai tesznek hitelesen szerénnyé, autentikusan alázatossá. A Tandori-prózát fenntartásokkal kezelő, az oeuvre tematikáját szűkösnek ítélő olvasók is - beavató, letisztult olvasmányként vehetik kézbe ezt a szép, egyszerű és megrendítő kötetet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez