TURI Tímea
Turi Tímea hároméves korától(!) ír verset, ez ideig egész kötetre
valót alkotott, igaz, az ötéves koráig írtakat "zsengéknek" tekinti,
csak az azutániak szerepelnek verses-kötetének törzsanyagában. Ezek az
1989-től írt művek azonban valódi szenzációnak számítanak. Annak
számítanának akkor is, ha szerzőjük jó néhány évvel idősebb lenne. Nem
a csodagyerekség, nem a hallatlanul fiatalon (a szó nem is illik erre
az életkorra) megnyilvánuló alkotótehetség az oka a szenzációnak,
hanem az, hogy a világirodalomban is szinte páratlan jelenséggel
szembesülhet az olvasó: egy igazi, hús-vér kisgyerek, kislány mondja
el verseiben, milyen is gyereknek lenni, hogyan és mit lát, érzékel a
világból, a családból, iskolából-óvodából egy gyerek. Valaki, aki nem
stítizálja magát kicsinnyé, hanem tényleg az. Valaki, aki nem irodalmi
mintákat (akár Kosztolányit, akár Rimbau-t) követ, hanem önmagát,
gyerek-önmagát adja. Az olvasó persze gyanakodva kezd egy ilyen
csodagyerek műveinek olvasásához. Turi Tímea azonban szinte azonnal
lenyűgözi: hangja abszolút híteles, érezhetően és átélhetően gyermeki,
fantáziavilága nem szürreális, nem szecessziós, nem posztmodern, hanem
szinte megfoghatóan reális, verisztikus. Csak a nézőpont különös, de
az nagyon. És megható is, felzaklató is (pl. amikor azért könyörög az
anyukának, hogy ne halassza már a válást az iszákos apukától, akit ő
"undokol"). És teljes világot ábrázolnak ezek a költemények: igazi
óvodát és iskolát, barátokat és barátnőket, csúfolódó (a kislányt
víziboszinak nevező) társakat, bajos apukát és szerető, de sokszor
bosszantó, érthetetlen anyukát, különös tájakat és élményeket, furcsa
érzéseket, megnevezhetetlen nosztalgiákat, megfogalmazhatatlan, mégis
jól körülírt érzéseket (A Föld az ég a Nap; Dalszöveg; Mikre gondolok;
Csudavilág; Apám; Tanács; Vers egy tájképről; Anyám; Kisbaba lennék
újra stb.). Egészen különös, egyszeri élmény a kötettel való
találkozás - mindenkinek, vers- és gyermekszeretőknek egyaránt.
|