BÁR
Harminc rövid írást, nagyobbrészt novellának tekinthető kisprózát gyűjtött
össze kötetében Vámos Miklós. A művek azért tekinthetők csupán részint
novellának, mivel az író szuverén módon fittyet hány a kanonizált műfaji
kategóriákra: groteszk, örkényi egypercest nyújt el több oldalra; hatalmas
epikus anyagot, szinte egy családregényre való történést és embergalériát
sűrít össze néhány oldalon; viccsorozatot ad elő hangsúlyozottan
schnitzler-i drámautánzatként; életképet rajzol a mozdíthatatlan stabilitás
jegyeivel; tárcanovellát ír; kis színest emel irodalmi szintre és fordítva,
irodalmi anyagot ad elő újságírói módon stb. (bárzene; csehov a padon;
zanzibár; könyvbár; tengerszem; egymás mellett; főmozi; ámbár tanár úr;
bárkapcsolat stb.). Először roppant bosszantóak ezek az írások: az olvasó -
joggal - úgy érzi, játszanak vele, nem veszik komolyan, visszaélnek
irodalmi beidegződéseivel, elvárásaival, de ez a felháborodás hamar átcsap
az önfeledt - bár nem feltétlenül felhőtlen - szórakozásba. Vámos művei
végtelenül szórakoztatóak, ötletesek, elmések, szellemesek, az író
megvesztegető ügyességgel keveri bennük a komikumot, a szatírát, a
kacagtató szövegelést, a poént, a meglepetést, a meghökkentést. És túl
mindezen, legvégül eljut az olvasó oda, hogy rádöbbenjen: jelentős művel
áll szemben. Hihetetlen valóságismeret és lélektani elmélyültség,
problémalátás és - boncolás emeli a sokszor léhának tűnő, hisz bárokban
(leginkább a klasszikus helyszínné emelt, álnevesített, de a bennfentesek
számára felismerhető Zanzibár bárban), legénylakásokban, ragyogó nők
ágyaiban, hasonlóan nem épp fennkölt helyszíneken (pl. az új híd alatti kis
térségen) játszódó írásokat a nagy esztétikai minőségek hordozóivá.
Többszörösen összetett, vonzó-taszító, letehetetlen írások gyűjteménye a
kötet.
|