Mika WALTARI

JOHANNESZ IFJÚSÁGA

Mika Waltarinak az egyik legnagyobb ambícióval írt történelmi regénye a Johannesz Angelosz volt. Egy bíborbanszületett, vagyis bizánci császári sarjadék, az élete nagyrészt azonban inkognitóban, javarészt Nyugat-Európában töltött lovag életét beszélte volna el benne, az események csúcs- és végpontján Bizánc bukásával, az 1453-as török ostrommal, a Kelet-Római Birodalom bukásával. A talán túl ambíciózusnak eltervezett mű végül is főként a végpontra, Bízánc (vagy Konstantinápoly) ostromára és vesztére koncentrált, címadó hősének utolsó hónapjait beszélhette csak el. De az író hagyatékában lánya megtalálta az előmunkálatok közt Johannesz ijfúságának regényét is.

Az író maga már nem dolgozhatta össze a két művet, így azok közt vannak bizonyos átfedések, sőt ellentmondások is. A Johannesz Angelosz számos visszatekintésében, emlékfelidézésében felismerhetők a Johannesz ifjúságának motívumai, eseményei, akciói, ugyanakkor az ifjúságot tárgyaló mű természetesen sokkal részletesebb beszámolót nyújt a bizánci neveltetésű, ám a nyugathoz szokott ifjúról, a kalandozó lovagok e sajátos képviselőjéről, mint a negyven éves férfit bemutató regény. Az olvasó, ha még nem volt a kezében a Johannesz Angelosz, jól teszi, ha a hős ifjúságát elbeszélő művel kezdi az olvasását. De érdekes lehet a regény azoknak is, akik már tudják a történet végét. Az pedig egészen bizonyos, hogy aki az ifjúság történetét elolvasta, keresni fogja a folytatást is. A Johannesz ifjúsága kalandregénynek is felfogható, hisz a hőssel megesik szinte minden, ami egy nemes lovagot - aki magányosan járja útját - a 15. században érhet: harcok, intrikák és szerelmek csakúgy, mint művelődési élmények, ám Waltari jóval több, mint kalandregényíró, művében sikerül megérzékítenie sok mindent a középkor végi Európa feszültségeiből, életformájából, kultúrájából is.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez