Mika WALTARI

KISREGÉNYEK

Waltari legközvetlenebbül a kisregényekben tudta kifejezni magát, melyek számos önéletrajzi elemet tartalmaznak. Ezek részben az 1920-as években tett nyugat-európai útjaiból, részben a háborút közvetlenül megelőző időszak élményeiből ötvöződtek. A kisregény műfaját a legmagasabb színvonalom művelte. Az író az 1. világháborút követő esztendők kezdeti felszabadultságában, a túlzott élni akarásban, az élvezetek hajszolásában vagy a steril polgári környezet - magasabb erkölcsi mércéhez viszonyítva - céltalan életében riasztó jeleket látott. A kisregényekben e jelekkel csupán csak figyelmeztetett (legkiemelkedőbb alkotásában, az óegyiptomi történelmet ürügyül használó Szinuhe-ban már le is vonhatta az újabb és mégszörnyűbb világégés, a 2. világháború konzekvenciáit). Mindegyik darabját a cselekménydús történet, kifogyhatatlan mesélőkedv, nagyszerű emberismeret, kivételes beleélőképesség, színes fantázia, szelíd irónia jellemzi. Az érdekességet, a fordulatosságot, amit a történelmi regényeiben a lendületes és ötletes cselekményvezetés eredményezett, itt többnyire a lelki történések, mozgások izgalmas feltárásával éri el az író, végleg meggyőzve bennünket arról, hogy nemcsak a nyüzsgő tablók mestere, hanem látja és meg tudja mutatni egy arc rezdüléseit, egy homlok ráncait is.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez