Thornton WILDER

AZ ANDROSI LEÁNY

Az androsi leány az égei-tengeri Brynos szigetén él, és foglalkozását tekintve prostituált. E kis "vidéki" helyre ő hozta el az Alexandriában szokásos hetérai életformát, azt, hogy ő és a hozzá hasonlók ne csupán szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak, hanem kultúrában, irodalomban, filozófiában, életbölcsességben is társai, sőt nevelői, mesterei legyenek a vendégeiknek. Chrysis kitűnően látja el feladatát, olyannyira, hogy nem egy fiatalember, köztük a regény tulajdonképpeni főszereplője, Pamphilus is vonakodik elvenni a már gyerekkorában számára kijelölt arát, hiszen nemcsak érzékei, de szelleme számára is nélkülözhetetlen az androsi Chrysis. Ebből természetesen bonyodalmak adódnak, sem a lány apja, sem Pamphilus nem hagyhatja annyiban a dolgot. A fiúnak el kell vennie "menyasszonyát", de ha az végképp nem lenne kedvére, akkor is meg kell nősülnie. Pamphilus választ is új arát magának, ám az, Glycerium - Chrysis tanítványa - táncosnő volt, de hát éppen ezért szeret bele az ifjú. A kisregény végül tragikusan végződik: Chrysist is, Glyceriumot is eladják rabszolgának, Pamphilus egyedül marad. De nem is ez a lényeg, hanem az ifjú nevelődési folyamata. Az, hogy az androsi leány tanítása fogott a fiatalemberen, aki immáron soha nem tud visszatérni a szokások szellemtelen, irodalom és filozófia nélküli világába, hogy valami olyant tanult - nemcsak a női létről, de az emberi "jelenségről" is -, ami mindent megváltoztatott benne. Az androsi leány filozófikus nevelődési kisregény és példázat. Az erotika (a szó közvetlen értelmében alig valami van belőle a könyvben) csak közeg, némiképp Platón értelmében.
A mű elsősorban gondolati, pedagógiai, bölcseleti tartalmával hat. Reflexióra hajlamos olvasókban válik élményszerű befogadássá.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez