Herman WOUK

KÍVÜL-BELÜL

Az amerikai zsidóság történetének lírai eposzát írta meg ebben a művében Wouk, amely családregény, illetve - a nagyepikai műfajnak megfelelően - kor- és társadalomrajz is egyben.

Goodkind az Egyesült Államok elnökének kultúrális kapcsolatokért felelős, különleges aszisztense a Fehér Házban teljesít szolgálatot 1973 őszén, a húsznapos arab-izraeli háború idején. Sikeres ügyvéd, miközben nagyszerűen kalauzolja elnökét a Watergate-ügy botrányos történései közepette, akaratlanul is részese lesz az izraeli események alakulásának, az elnök követeként, de egyben családja képviseletében is többször a számára ismeretlen zsidó államba repül, hogy megkeresse az ott harcoló leányát és hogy közvetítsen Golda Meir és Amerika között egy lehetséges katonai segítségnyújtás ügyében. A kétféle "ügy" egyidejű szolgálata saját helyzetének tisztázására ösztönzi, így fog hozzá regényének megírásához, amelynek a "Kívül-belül" címet adja. A cím egyszerre jelenti a zsidók és nem zsidók együttélését; a Bronx délkeleti részén megtelepedett bevándorlók bensőséges, vallásos családi életét, illetve a harmincas évek New Yorkjának mindennapjait, de jelenti a főhős életét is, aki először értetlenül, majd egyre tudatosabban vállalja ősei szokásokban továbbélő küldetését. A történések menete családi emlékiratok, levelezések és visszaemlékezések összekapcsolására épül. Nemcsak a család (s általa az "exodus") pontos krónikáját rajzolja meg a századfordulótól az 1970-es évekig, de hiteles képet ad az újabb generációk (saját és gyermekei) életéről is. Hogyan változhatott egyetlen generáció alatt a nép - amely harminc évvel ezelőtt megadóan vonult gázkamrába - erős győztes katonai erővé?

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez