POLGÁR Lea

ÁLMATLANSÁG

Polgár Lea elsőkötetes szerző, ennek ellenére meglepően érett és kiforrott stílusról tesz tanúbizonyságot regényében, amely a nemesi származású fiatalember, Tringer Guszti és a középosztálybeli zsidólány, Bratmann Ráhel, becenevén, Rasi, az 1900-as évek fordulóján történő szerelmét beszéli el. A két család életén keresztül szinte megelevenedni látszik a századforduló budapesti, polgári világának élete, szokásaik, a korszakra jellemző élet.
Tringer Guszti jogászhallgató, akit azonban képzőművészeti ambíciók is fűtenek, személyes jó barátja Rippl-Rónainak, aki elismeri a fiú tehetségét. Guszti apja orvos, ám nem igazán ért a gyermekeihez, és a fiú kis öccsét, Turpiskát, valamilyen rejtélyes oknál fogva nem ismeri el sajátjának. Feleségét Nellyt rendszeresen megcsalja, ám a látszat kedvéért együtt maradnak. Talán ez a szülők között diszharmónia az oka a Guszti és Turpiska közötti véd- és dacszövetségnek. Guszti mint afféle művészlélek, csodálattal adózik a nők szépsége előtt, és egy színházi estén Bratmann Áron felesége, a negyvenes éveiben járó Berta rabul ejti a szívét. Amikor Gusztit bemutatják a Bratmann családnak - ahol a rokonság közötti alapvető ellentét oka az, hogy Lederer Berta ortodox zsidó lány volt, Bratmannék pedig neológok, ezért és elvált asszonyi státusa miatt sem fogadták szívesen maguk között az asszonyt - nem sokáig várat magára az igazi szerelem érzése, mert beleszeret Kasiba, Berta kisebbik lányába...
Az olvasó a regény végén - bár erre nem kaphat egyértelmű választ - csak reménykedhetik, hogy a fiatalok szerelme a közöttük lévő vallási különbségek ellenére is kiállja a próbát, hiszen a történet nemcsak az ő szerelmük krónikája, de másik olvasatában az asszimiláció reményeit és ellentmondásait is bemutató mű. - Értékes, szép kötet.


Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez