Edmond ROSTAND
CYRANO DE BERGERAC
Rostand verses drámájának hőse, a nemes lelkű, gyöngéd szerelmes,
aki hatalmas orra miatt azonban szerelme viszonzására sohasem
számíthat, aki magát kicsúfolja, 'ha kell', ám célzást sem tűr az
arcát elcsúfító hatalmas orr-ra, mert 'becsülete' védelmében
bárkit leszúr, kardélre tűz - a darabot sohasem olvasottak-
látottak körében is - közismert, közmondásos figura. Alakját a
másodlagos, alászállott romantika sablonjai szerint építette fel
a szerző: így vált társává a csúf külsejű, szörnyeteg kinézésű,
ám érzékeny lelkű, jóságos hősök hosszú sorának, de egyúttal
Dumas-regények zseniális kardforgatóinak is (ezek egyike - igaz,
csak egy pillanatra - meg is jelenik a darabban, Cyrano
pengetechnikáját csodálva). Rostand nagysága abban áll, hogy ezt
a végül is egyszerű ellentétpárt nem is igyekezett lélektanilag
elmélyíteni, indokolni, egyszerűen előadta, ragyogó, megható,
szárnyaló, szellemes, a legelfogultabb, legkritikusabb olvasót is
előbb-utóbb elbűvölő, hatása alá vonó versekben. A darab
eseményanyaga felettébb szegényes: Cyrano beleszeret Roxánba, a
csodálatosan szép leányba, ám a hölgy - természetesen - a szép,
de értéktelen Christiant szereti. Cyrano Christian nevében
udvarol csodálatos líraiságú versekben Roxánnak, az ő kedvéért
védi az ifjút a háborúban, ám végül arra, hogy Roxán is őt
szereti (vagyis a versekben megnyilvánuló lelket, amelyet persze
Christiannak tulajdonított) csak a hős halála előtti
pillanatokban derül fény. Mindez, maga a cselekmény nem is igen
érdekes. Annál inkább a remekül kidolgozott és megverselt
nagyjelenetek: Cyrano híres vívásai, főúri gesztusa, trubadúri
udvarlása (a háttérből), hóbortos és lenyűgöző lovagiasságának
számos megnyilvánulása. A darab ezúttal is Ábrányi Emil remek,
Illés Endre szerint az eredetit is felülmúló verselésű
fordításában, Jákfalvi Magdolna előszavával jelent meg.
|