SZÉCSI Magda

SZIA, FRICI!

Egy kisgyermek panaszai címet is adhatta volna Szécsi Magda 2001-ben megjelent könyvének, melyben Frici, a tizenhárom éves kisfiú levelet ír saját magának, melyben nagyjából helyzetképet kaphat az olvasó Frici életéről. Ez az élet egy huszonöt négyzetméteres lakásra korlátozódik, melyet még négy lánytestvérével oszt meg és anyjával. De ebben az esetben a "panasz" szó nem lenne helyes, hiszen Frici nem siránkozik, nem háborog sorsa miatt, hanem leírja, mint a világ legtermészetesebb dolgát, a szegénységet, mintha fel sem merülne benne, hogy esetleg ő jobban is élhetne, mint például osztálytársa, Szűcs Misi, akitől csak néhány utca választja el. De életminőségük közt fényévnyi a különbség. Ez is Budapest, az is Budapest, csakhogy Frici a Lándzsás utcában lakik, a Szondy utca környékén, míg Szűcs Misiéknek villájuk van a Bajza utcában. "Szűcs Misiéknek bejárónőjük van. Az én anyám - írja levelében Frici - bejárónő. Anyuval beszéltem erről egyszer. Azt mondta, hogy ez mindig így volt. A rendszerváltozás előtt is. A Szűcs Misiék Kádár alatt is így éltek, a magunk fajták meg szintén így." A narrátor nem ítélkezik, nem mondja meg, hogy melyik rendszer volt a "jobb" vagy a "rosszabb". A rendszerváltozás, és az ezt követő visszásságok, az utcára került több ezer ember sorsa, a visszafordíthatatlanul lecsúszott egzisztenciák sokasága kel életre a könyvben. Frici nagyon szegény, de azért az iskola előtt kolduló hajléktalan Imrével minden reggel megosztja fél kiflijét. Ezért Szűcs Misi bolondnak tartja őt is, mert neki az apja megmondta, hogy Imre "régen hülye komcsi volt, és seggbe kell rúgni ókét". Imre az iskolában tanított 1990 előtt, aztán jött a rendszerváltozás, és megbolondult. "Pontosan nem tudom, mit jelent a rendszerváltozás, én a vasútra tippelek, ha emlegetik. A sínekre. Ahogy átváltja valaki. (...) A bolond Imre biztosan rosszul váltott. Hát, nem baj. A kiflimet holnap is neki adom, csak az a baj, hogy nincs annyi kiflim, amennyi Imre van." A könyv egyes szám, első személyben mesélő narrátora, Frici, kemény szociológiai felmérést nyújt a ma Budapestről, a gangos bérház életéről a Lándzsás utcából 2001-ben, és néha szinte már-már úgy beszél, mint egy felnőtt. A narrátor gyakran kicsúszik a tizenhárom éves gyermek szerepéből, és olyan dolgokról ír, amelyeket egy kisfiú nem tudhat, nem láthat át. Olykor disszonanciában áll a könyvben a gyermek hangja, a naiv elbeszélés és az ezt át meg átszövő szentenciák, életigazságok kimondása, egy felnőtthöz illő élettapasztalatot sejtető beszédmód.
Szécsi Magda írása megrázó tudósítás a szegénységről, a marginalizálódott rétegek életéről, melyet mérhet statisztika, válhat politikai pártok propagandaeszközévé, hogy aztán érdemben végül semmi se javuljon, de ezt a nincstelenséget csak az tudja igazán átérezni, aki benne él. Frici nem törődik bele helyzetébe, de nem is lázad. Egyszerűen csak egy felrázó tudósítást ír magáról és környezetéről. A könyv stílusa gördülékeny, olvasmányos.


Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez