ÁCS Károly

A KÖZBÜLSŐ VILÁGBAN
(Verses mesék)

Ács Károly költészete egyidős az 1945 utáni vajdasági magyar irodalommal. A legutóbbi (1984) - rendben az ötödik kötete - válogatás az előzőekből, de új verseket is magában foglal (1948-1983). A kötet szerkezete (5 vers + 5x10 vers) utal a szerző írásmódjának alapsajátosságaira, az egymást kiegészítő, sokszor egymással szemben álló játékos és tudatos verseszményére.
A játékosságot főként bravúros rímtechnikával, ötletes szójátékokkal teremti meg, a nyelvnek akusztikus lehetőségeit használja ki, olyannyira, hogy némely versében a szavak kezdik elveszteni fogalmi jelentésüket, s inkább érzéki, mint fogalmi voltukkal hatnak (Epilógus). Mesterségbeli tudása lehetővé teszi, hogy szabadverseit a klasszikus formák zártságához mérten építse föl, olykor azonban a szöveg megszervezési módjával többféle olvasatot kínálva nyitott művet hoz létre (Új idill). Játékos verse mellett nyilvánvaló, hogy Ács tudatos gondolati lírát is teremtett. Míg a kötet első két-három ciklusa valóban "első síkon", közvetlenül értelmezhető, addig a záró ciklusok befogadása nagyobb erőfeszítést kíván. Ellentétező lírájából adódóan a költő olykor egyszerre mutatja meg a dolgok színét és fonákját (Novgorod). Költészetét ott érezzük igazán jónak, ahol technikai lelemény és gondolati mélység találkozik benne, ahol a kétféle poétika, a játékosság és a tudatosság egyformán meghatározó szerepet tölt be (Triptichon az emberről, Batyuim).

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez