CSÁTH Géza
A VARÁZSLÓ HALÁLA
Író nemcsak születik, fel is támadhat, legtöbbször, ha a külső
körülmények kedveznek neki. Csáth Géza művészete többször is
újjáéledt, feltámasztására az első világháború után unokatestvére
-Kosztolányi Dezső -,
majd a második világháború előtt Bóka László,
legutóbb, a hatvanas évek első felében
Illés Endre
vállalkozott.
Mindannyrszor baljós világpolitikai események előjelei látszottak
időszerűvé tenni novelláinak nyomasztó, hátborzongató atmoszféráját.
Csáth Géza novellái szűkszavúan és "tárgyszerűen" szerkesztett
alkotások: az elmeorvos-író sebészre valló pontossággal hatol a
kamaszlélek mélyére, feltárva a serdülő természetes bájával keveredő
kegyetlen és féktelen indulatokat, a felnőtt világ "leképezésének"
kiszámíthatatlan következményeit
(Anyagyilkosság,
A kis Emma halála.)
Hibátlanul diagnosztizálja az elmebetegség észrevétlen lopakodását és
elhatalmasodásának folyamatát (Dénes Imre), az ópiumszívás saját
tapasztalatai árán megismert mennyei gyönyörét és pokoli utóhatásait
(Ópium). Legkedvesebb írásainak tárgyait a gyermekkorból meríti:
meseszerű elemekkel elegyített emlékképek
(A varázsló kertje),
gyerekszerelmek ábrázolásai formájában (A Vörös Eszti), ámbár a
gyermekkor iránti nosztalgiája néha lidércesen kínzó álomvíziók
képében ölt novellatestet (A béka). A pályája kezdetén néha
leplezetlenül felbukkanó kemény társadalomkritika (Trepov a
boncolóasztalon) későbbi műveiből (amelyek között akad önmagához
méltatlan lektűr is) el-eltünedezik, "az írás a felületre szorul" -
írta hanyatló korszakáról Illés Endre.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|