DOBAI Péter

ÖNMÚLTSZÁZAD

A magyar költészet - és persze filmírás - eredeti, erőteljes alakja mindig szolgál meglepetéssel. Az Önmúltszázad verseit és versciklusait verses filozófiai-történelmi poétikai publicisztikának is lehet nevezni, amelynek darabjai a magyar és európai történelem elmúlt századaihoz kötődnek szüzséjükben, de a bennük megjelenő költői problematika, világlátás természetesen nagyon is mai és aktuális. Egy nagyszabású költői program is felsejlik az összeállítás versei mögül, valamiféle historikus, lírai, személyes hevületű enciklopédián dolgozik a költő. Az életét, az élet kisebb-nagyobb élményeit dolgozza fel, s azokat nagyobb historikus távlatba rendezi. Van verse, amely olyan, akár a pillanatfotó: A Dimitrov téri hídfőben, 1985. március 25-én, de van olyan is, ami művészettörténeti, kultúrhistóriai esszének tetszik: Colmar, Saint-Martin katedrális 1755-ben épült nagyorgonája. Ez utóbbi típus, vagyis a művelődési, utazási, képnézési élmények alkotják Dobai új könyvének alapszövedékét; C.D. Friedrich műterméről, Aldo Carpi festményeiről, az építész Palladióról, Canova piramisáról szól egy-egy költemény, melyekben érzékenyen, indulattól fűtötten, s nemegyszer a műélvezet "erotikájával" beszél a szerző.

Dobai Péternek különleges helye van a magyar irodalomban, egyszerre rendhagyó, kései avantgárd alak, ugyanakkor az eredeti reflexió, a magyar értelmiségi lét sorstörténetének képviselője is. Ebben az új verseskönyvben azért is lelhet sok magyar olvasó örömöt, mert Dobai most már azt az utazót, földrészünket járó kultúrembert képviseli, aki a helyszíneket, a dolgokat és műveket sajátosan magyar szemmel és szellemmel nézi. S közben nem hagyja feledni népe és egyéni sorsa korántsem könnyű élményeit; ha Napóleonról gondolkozik, akkor nem egy elvont történeti alak jár a fejében, hanem olyan diktátor és katonahős, akihez neki elég sok úton-módon köze van. Úgy is lehet mondani, ez a Dobai kötet - még európai szellemi útikalauznak is felfogható.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez