Alexandre DUMAS

A HÁROM TESTŐR

Mint Dumas más sikerültebb regényei, A három testőr is afféle botrányköve az irodalomnak: kétségkívül, hogy szerzőjük a lehető legolcsóbb anyagból építkezett. Felhasználta hozzájuk a másodlagossá vált "ponyvára" süllyedt romantika szinte minden kellékét: a titokzatosságot, a vérbosszú különböző motívumait, az éteri lelkesültséget, az abszolút férfias bátorságot és hősiességet, a női becsület himnuszait és a démoni, erotikus vonzerejével élő és visszaélő "gonosz szépség" mítoszát, a nagyvilág pompáját, a byroni világfájdalmat stb, stb. És mégis, mindennek ellenére, művei nemcsak hallatlanul népszerűek, de az irodalmár sem vonhatja meg tőlük a csodálatát. A három testőr ma is, másfél évszázad után, izgalmas, letehetetlen könyv. Számtalanszor megfilmesítették úgy is, hogy komolyan vették annak szereplőit, vagy alakították át irónikusra, nyomába sem értek, érnek a regénynek. Sajátos báját, utánozhatatlan varázsát ugyanis éppen az adja, ahogy az író egyrészt lelkesedik hőseiért, a gyönyörű, jóságos Bonacieux asszonyért, avagy a heves vérű, ám minden jóra kapható D'Artagnanért, barátaiért, a király legderekabb testőreiért, szívből gyűlöli a gonosz királyt, másrészt nevetni is tud gyerekes fantáziája termékein, kalandjaikat végig izgalmasnak, többesélyesnek mutatja. A gazdag variációk (nincs két egyforma párbaj a műben, pedig ugyancsak hemzseg ezektől), a változatos eseménymenet, a még egészségesnek érezhető enyhe szadizmus, vérszomj, a nem túlságosan árulkodó, az egész művet belengő erotika, a színes történelmi kolorit, a jóízű humor teszi ma is kívánatossá. Annál is inkább, mert a múltszázadi és a jelen utódai sohasem tudják megközelíteni Dumas prózáját, csak silány epigonjai.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez