FEKETE István

VÉGTELEN ÚT

A történet a francia forradalom idején játszódik, amikor is egy ifjú gróf (akit "rókalelkű" bátyja üldöz) menekülni kénytelen. Álruha, álnév, ekhós szekér jelentik a menekülés útját. Mindenesetre az ifjú (apja kíséretében) végigkocsikázik Franciaországon, Németországon, Ausztrián, hogy azután Magyarországon pihenhessen meg, leljen végre békét és - minden jel szerint - új otthont. Útközben persze vagy már majdnem felismerik, vagy az üldözők közelednek, vagy a brigantik jelentenek veszélyt, ám áldott lelkű asszonyok és lányok is akadnak, akik a szép ifjú kedvéért hajlandók segíteni. Az egyik ilyen leányba bele is szeret az ifjú gróf. Szerelmük beteljesül ugyan, de el kell válniuk, egy későbbi utazás reményében. E találkozás meghiusúl, a szegény lány ugyanis meghal, egy fiúgyermeket hagyva hátra.

A történet nem túl bonyolult, de azért izgalom is akadna benne bőven, ha a szerző hajlama nem kötődne annyira az idillhez, a tempós elbeszéléshez, tájrajzoláshoz. Így aki izgalmas történelmi regényt remélve kölcsönzi ki, csalódott lesz, aki pedig a nagy természetábrázoló Fekete Istvánért lelkesül, sokallni fogja a kalandot benne. Azok akik magát az írót szeretik szívesen fogadják majd ezt a regényét is.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez