Joseph HELLER

A 22-ES CSAPDÁJA

Mailer: Meztelenek és holtak-ja mellet az egyik legjobb második világháborús regény. Az író swifti és dosztojevszkji értelemben vett szatírikus hajlama teszi, hogy a harcok naturalista megjelenítése helyett Heller minden háborúnak, sőt, mindenfajta militarista szervezetnek pszichológiáját és abszurd gúnyiratra méltó szociológiáját kísérelte meg összefoglalni, szinte őrült következetességű és ellenállhatatlan humorral megírt könyvében. A cím is igen pontos, az alapgondolatot fejezi ki. A hadseregbe, az erőszakgépezetbe került humanista főhős, az asszír származású Yossarian megfogalmazásában: "A 22-es kimondja, hogy (azoknak, akik rá hivatkoznak) mindazt joguk van megtenni, amiben nem tudják őket megakadályozni." Ugyanakkor "A 22-es csapdája nem létezik, mindenki azt hitte, létezik és ez volt a rosszabb." Ennek a misztikus 22-esnek jegyében zajlik a mozgalmas cselekmény. Ennek nevében tevékenykednek a lassanként jelképpé, szupertípusokká általánosuló, rosszindulatúan cselekvő és cselekvően szenvedő alakok. A legtöbb baj magát Yossariant, a főhőst sújtja, ő valamennyi társánál érzékenyebb, s ráadásul neki, alaprögeszméjének figyelésén kívül rengeteg egyéb tennivalója van. Ugyanis leküzdhetetlen lelkiismeretessége, kötelességérzete és másokon való segíteni akarása minduntalan alapvető félelmeinek és dezertáló, "légiós" hajlamainak leküzdésére kényszeríti.

Bajtársai, főként a jók és tisztességesek, szerencsésebbek. Csupán egy-egy sajátos rögeszmével küszködnek. Ezt vagy legyőzik, vagy lényegében belenyugodva, ennek megfelelő halállal pusztulnak el. Érdekes (az író részéről nyilvánvalóan szándékos), hogy az elnyomás, a rossz különféle formáit megtestesítők valamennyien életben maradnak. Ezzel szerepük mintegy a háborún túlra is érvényessé válik. (A regény terve a hidegháborús évek alatt született.) Kulcsfigura a regényben a legendás bajtárs, az állítólag svédországba szökött Orr, akinek mitikus személyisége, majd eltűnése utáni legendás jelenléte az emberi tisztesség fennmaradásának reményét képviseli. Yossarian és a lelkész, Orr csöndes állhatatosságának példáján határozzák el, hogy ellentmondanak az alakulat megalkuváson, kényszeren és kölcsönös korrupción épülő irdatlan törvényeinek és megszakítják az ebből szervesen következő törvénytelenségek láncolatát. Lázadásuk sikeréről, vagy sikertelenségéről azonban az író nem tájékoztat. Művészi általánosításait hagyományos és a mindennapi logikát meg nem tagadó formában közli. A modern szerkesztési fogások közül elsősorban a vezérmotívumok rendszerét használja. Bizonyos eseményeket először csak érint, hogy a későbbiekben egy-egy fontos oldalukat az éppen folyó történésekkel összefüggésben újra és újra megvilágítsa. Az első pillantásra abszurdnak, méginkább tudatosan szürrealistának látszó párbeszédek, jelenetek, látomások végső elemzésben így valódi és figyelmen kívül nem hagyható lidércnyomássá állnak össze. Éppen élesen hangsúlyozott, hétköznapias realitásuk az, amely meggyőző erővel támogatja az alapmondanivaló kibontakozását: az értelmetlen halál és az ember érthetetlen gyalázatai elleni humanista és olykor, mint például a főhős látomásos római éjszakáján, az egész közösség érdekében történő tiltakozás.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez