KÁNYÁDI Sándor

VALAKI JÁR A FÁK HEGYÉN

A gazdag életmű időbeli hossz- és műfaji-tematikai keresztmetszete ez a kötet, az "egyberostált versek" impozáns gyűjteménye, mely kirajzolja a nagy erdélyi lírikus költészetének egész nagyságát. Tartalmazza nevezetes köteteinek - Harmat a csillagon, Fekete-piros versek, Sörény és koponya - és ismert-kedvelt gyermekvers- gyűjteményeinek - pl. Tavaszi tarisznya, Madármarasztaló - legjellemzőbb és legjelentősebb verseit.
A Kányádi-líra teljes téma- és hatóköre jelenik meg a pazar bőségű válogatásban: a kisebb közösség, a falu, az erdélyi magyarság gondjaitól egészen az egyes ember sorsába sűrített univerzális problémákig, a létezés végső kérdéseiig. Műfaji tekintetben nemkülönben széles a skála: az életképtől a nagy ívű gondolati konstrukcióig lényegében minden termékenyebb költői forma jelen van a gyűjteményben: a ritmikus-rímes dal, az epigramma sűrűségű kis remeklés, a haiku és a poéma vagy éppen a szonett. Miközben művészetét erősen meghatározzák az erdélyi népélet és a közép-európai népsors motívumai, az "erdélyiség" tapasztalati anyaga és szellemi valósága, aközben bőséggel olvashatók kulturális élmények ihlette darabok, melyeknek "hőse" éppen úgy lehet egy Picasso-kép, mint egy Illyés Gyula-szöveg. Ami pedig Kányádi "nagy verseit" illeti, vélhetően az teszi igazán jelentőssé e költeményeket, hogy szűkebb közössége létében mutatja föl az egyetemes emberiség problémáit, gondolatvilágát és érzésköret, éspedig a pontos fogalmiság kristályosra csiszolt, mindig telibe találó, halálosan pontos modorában, igazolva a régi-régi esztétikai tételt, miszerint a művészet: megnevezés. Legfőbb mondanivalója szerint az ember sorsa félelemmel és fájdalommal van teli, holott a létezés értelme épp ellenkezőleg lenne (Dachaui képeslapokra; Pergamentekercsekre; Könyvjelző stb.); ez egyetemes emberi sors megjelenítését tekinti tehát hivatásának. Ennek megfelelően valóságszemlélete a látvány és a gondolat lényegére csupaszító, összpontosító; versbeszéde drámaian tömör és lényegre törő, zárt formákban szóló - rendkívül csiszolt formakultúrával izzítva fájdalmas, komoly mondanivalóját. A gondolatokon, az életérzésen túl maguk a kifejezési formák is a szorongást, a méltatlanság fájdalmát sugallják vagy kiáltják. Mindeközben gyakran él folklórelemekkel, allegóriákkal, mítoszi motívumokkal, az erdélyi mesevilág témáival. Gyermekverseit ugyanez az intellektuális és formai gazdagság jellemzi, miközben nagy hányadukat a helyi kötődés, az erdélyi táj és múlt, illetve flóra és fauna káprázata ihlette (Csukástó; Az elveszett követ); persze nem idegen tőle a tréfa, a nyelvi játék, a már-már weöresi formabravúr sem (Kilenc pipe.; Erdei virradat stb.), és bőven merít Erdély nemzeteinek folklórjából, kulturális hagyományaiból is.
Kányádi Sándor költészete az egyetemes magyar irodalom páratlan értéke, csak a legnagyobbakéval összevethető teljesítménye.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez