Milan KUNDERA

A NEVETÉS ÉS FELEJTÉS KÖNYVE

Kundera regényének vissza-visszatérő képe, motívuma, metaforája Klement Gottwald 1948-as beszéde egy prágai palota erkélyéről. A hajadonfőtt álló pártvezérnek Clementis nyújtotta át kucsmáját, hogy megvédje a nagy embert a hulló hópelyhektől. Clementist négy évvel később - árulásért - kivégezték, a 48-as jelenet fotóiról kitörölték alakját, csak az immáron Gottwald fején lévő kucsma adott hírt róla. Kundera többször - enyhe variációkkal - adja elő ezt az eseményt, majd saját sztoriait meséli. Egy fiatal buzgoncról, aki pártkarrierre vágyik, ám nagyon hamar spiclik követik, a szeretőjéről, aki már csinált valamelyes pártkarriert, csakhogy nagyon csúnya, egy történészről, akit kirúgnak az egyetemről, egy diákról, aki nőre vágyik, és Kristynáról, aki a diáké lesz, az íróról, aki életművét építi és az asszonyról, akinek ritkán van öröme a szexuális életben, az autószerelőről, akit nem zavarnak a spiclik stb. Pár oldalas novellák, kicsiny életképek sorozata a regény, amelyet azonban korántsem csupán a lassan felfedezhető főszereplőnő, a köznapiból mitikussá emelkedő Tamina alakja tart össze, de Taminánál is sokkal inkább a cseh történelem nagy dátumai: 1948, 1968. Az író szabadon váltogatja az időpontokat. Hol a "hőskorszakban" játszatja szereplőit, hol a '68 utáni huszáki megtorlásról esik szó, hol az időtlen hétköznapokon lépnek fel a regény alakjai, hol történelmi fordulók állnak az előtérben. A címbe emelt két fogalom, a nevetés és a felejtés azonban mindenkor vezérszerepet játszik: nevetséges, komikus szituációk és kényszerű felejtés, a nevetséges voltuk ellenére is felejthetetlen szituációk sajátos ellentmondásai feszítik nagy ívűvé a banalitás örök történelmiségét megérzékítő regényt.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez