LENGYEL Tamás

S.K. ARABEUS

A fiatal, első kötetes költő - úgy tűnik föl - mindent elkövet, hogy a lehető legkevésbé versszerű verset írjon. Szavakat, szóképeket forgat ki, fantáziadús nyelvi játékokat űz, sok esetben paródiáját műveli a költészetnek, senkit és semmit nem tisztelve élcelődik, gúnyolódik, és minden gondolati-formai trükköt képes elkövetni, hogy a végeredmény formabontó, meghökkentő, unikális legyen. Ha kell, viccelődik olyan témákon, mint szülőföld, anyanyelv, magyarság, líra, hagyomány, szülői érzés (Kárpátaljáról így globalice.; A MAGYAR SZUNYOGOK NEM CSIPNEK; Anyám TV-zik; Poetica, hátra ars; Földhözragadt költészet stb.). A kép- és nyelvi torzításban odáig merészkedik, hogy már fittyet hány a magyar helyesírás, ortográfia szabályainak, mintha valami egészen egyedi, torzó, művien primitív nyelvi világot teremtene - el egészen az érthetetlenségig menően (UTYI 2; U3 tyi; Utyi 4. sz. brigáddal; Ut/7/yi; 6U6T6Y6I6 stb.). Önleleplező PROGRAMVERSében írja: "mesterséges kép- és betűzavar / azonkívül szeretem bár nem ismerem / S. Freud asszociációs módszereit". Lengyel Tamás asszociációja azonban nem annyira gondolatok közötti emelkedő íveket jelent, hanem csonkító, zavaró, kifacsaró képzettársításokat. Mindezzel - vélhetően - leplez valamit, hiszen a torzó formák mögül elő-elősejlik a fájdalom, a sajnálkozás és önsajnálkozás, a rezignáció gesztusa (Párizsban járt a zsebkendőm; Ver; MAGÁNY stb.).
- A kísérletező kedvű, hangkereső költő bemutatkozó kötete még kezdemény, de már ígéret.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez