Guy de MAUPASSANT
ELBESZÉLÉSEK II.
A gyűjtemény második kötetében az író 1882 és 1884 között írt közel
száz elbeszélése olvasható. Maupassant igazi műfaja a rövid lélegzetű,
feszes cselekményű tárcanovella. A kor igényének megfelelően az epikai
kerethelyzet még sok helyütt őrzi a történetmondást hitelesítő fiktív
eszközöket. Maupassant novelláinak legismertebb témaköre a szerelem, a
nemek közötti kapcsolatok világa roppant sokszínűen jelenik meg:
tragikusan groteszk, ironikus beállításban, morbiditással színezve,
szkepszissel fűszerezve. Képmutatás és számító józanság, erkölcs és
önző érdek ütközik össze ezekben a történetekben. A nyers érdek, a
pénz és vagyonszerzés motiválja sokszor a szenvedélyt, játszik bele
házassági komédiákba, férjek felszarvazásának históriájába (Ékszerek;
Luneau-né esete). A századvég nagy témája a perdita-motivika is
sokarcú - nemcsak vidám históriákra nyílik alkalom, amikor eszes
utcalányok járnak túl úri szeretőjük eszén, megjelennek a téma
tragikus vonásai is (Szemfényvesztés; Egy lány odisszeiája). A kötet
átlagából is kiemelkedő színvonalat képvisel néhány, a francia-porosz
háború idején játszódó elbeszélés: a megszállók elleni gyűlölet
szenvedélyét is pontosan, rezzenetlen hitelességgel ábrázolja az író.
Többféle változatban formálja meg azoknak az idős parasztoknak az
alakját, akiknek gyűlölete nem elvont hazaszeretetből fakad -
elpusztult gyerekeik életéért állnak mértéktelen bosszút a porosz
katonákon (Az öreg Milon; Ordas anyó). Normandiai paraszttörténetek,
életképek (Júdás apó; Amartin-lány), a párizsi hivatalnoktársadalom
ironikus portréi (Az esernyő; A pártfogó), hátborzongató események
leírásai (Szörnyszülöttek anyja; A gyermek) alkotnak még tematikus
köröket ennek az írói periódusnak a termésében.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|