
MÓRA Ferenc
ÉNEK A BÚZAMEZŐKRŐL
Ez a könyv óriási, a Horthy-rendszerben szokatlan közönségsikert
aratott. Igaz, ekkor már Móra hihetetlen népszerűségnek örvendett,
elsősorban a kisemberek körében, ez is magyarázza a könyv sikerét, de
az is, hogy a kor embere megértette az író mondanivalóját: az ágyúk
már régen hallgatnak, de a háború következményeképpen keletkezett
társadalmi és emberi konfliktusok tovább szedik a maguk áldozatait.
Jellemábrázolása művészi, lélektani megfigyelései kitűnőek, a
cselekmény vezetése mindvégig érdekes, stílusa, humora magával ragadó.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|