
PETRI György
BESZÉLGETÉSEK PETRI GYÖRGGYEL
A kötet tizenegy "beszélgetést" (műfaja szerint legtöbbször
interjút) tartalmaz Petri Györggyel, a mai magyar líra egyik
fontos, nagy hatású egyéniségével; az első még a pályakezdés
idején, 1971-ben látott napvilágot az Élet és Irodalom
hasábjain, a másodikra Domokos Mátyás teremtett alkalmat remek
rádiós sorozatában a hetvenes évek végén, ám ez a közös
töprengésekből összeálló, izgalmas "négykezes" esszé magában a
műsorban cenzurális okból nem hangozhatott el, s csak hosszú
huzavona után jelenhetett meg a teljes vállalkozás
szöveganyagát közreadó könyvben ( A pályatárs szemével
), a többi viszont mind az 1989 és 1993 között eltelt öt
esztendő folyamán keletkezett. Ez a föltűnő ellentét a csaknem
két évtizeden át tartó csönd és az utóbbi időkben támadt zajos
érdeklődés között már önmagában is jelzi a költő különleges
helyzetét a hazai irodalmi életben: Petri előtt - második
kötete, a Körülírt zuhanás (1974) publikálását követően
- fokozatosan bezárultak az első nyilvánosság kapui, részint
verseinek egyre erőteljesebb, mindenféle értelemben vett nyers
szókimondása miatt, részint pedig azért, mert gyakran volt
tevékeny résztvevője különböző ellenzéki megmozdulásoknak,
tiltakozó akcióknak. Egyébként ő maga sem igyekezett ravasz
fortélyokkal becsempészni írásait az első nyilvánosság
fórumaira, megelégedett a másodikkal; 1981-től az illegális
Beszélő egyik szerkesztője lett, s két verskötete is
forgalomba került szamizdatként; az egyik Örökhétfő, a
másik Azt hiszik címmel, ezek együtt nem csekély
ismertséget, népszerűséget jelentettek számára - főleg a
literátus értelmiség körében. Így érthető, ha 1989 után sokan
igyekeztek őt interjúban is megszólaltatni, s e versengő
érdeklődést a politikai jóvátétel szándéka éppúgy motiválta,
mint a "helyettünk is vállalta az illegalitást" fonák
felismerése, de a legfontosabb ösztönző tényező azért többnyire
a költői életműnek szóló tiszteletteljes figyelem volt.
Az interjúkban föltáruló személyiség egyik szembetűnő vonása
kezdetektől erős analitikus hajlama, kritikai beállítottsága,
amelyet megőrzött az új idők megváltozott helyzetében is.
Véleményét azonban - legyen szó akár politikai, akár művészi,
akár a magánélet morális szférájába tartozó kérdésekről -
mindvégig szigorúan személyes ügynek tekinti, s még a látszatát
is igyekszik elkerülni annak, mintha egy csoport vagy mozgalom
szószólójaként nyilatkozna (ebből a szempontból nagyon jellemző
egyik interjújának címbe emelt kijelentése: "Én nem az ellenzék
bárdja voltam"). Bár baráti kötődései és a legfontosabb elvek
közössége okán a szabaddemokratákkal szimpatizál, az 1990 és
1994 között kormányzó koalíciót illető harapós kritikai
megjegyzései mégsem pártszempontúak, s aligha véletlen, hogy
már a kötet anyagának lezárulta után, 1994 nyarának végén egy
elhibázottnak tartott törvénymódosítás miatt kilép az új
szituációba került SZDSZ tagjainak sorából. A nemegyszer efemer
jellegű politikai vélekedéseinél jóval érdekesebbek,
távlatosabbak a költői, drámafordítói gyakorlatáról kifejtett
gondolatai, amelyek rendre annak az ellentétnek
érzékeltetésében kulminálnak, hogy alapvetően konzervatív
verseszménye nehezen békül ki a hagyomány folytathatóságát
illető kétségeivel.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|