Rainer Maria RILKE

DUINOI ELÉGIÁK
(fordította: Tandori Dezső és Tellér Gyula)

A Duinoi elégiák a Rilke-életműnek ez a látomásos, enigmatikus, gondolatgazdag (1912 és 1922 között készült) záró ciklusa tíz darabból áll. Mi az ember rendeltetése, sorsa a Mindenségben, melyben a maradandóság, az "angyali lét" és a mulandóság, létünk pusztulása néz egymással szembe? Mi a tiszta ember: a szerelem?; a mítoszok?; a tudatalatti világ?; a magány? Miért kell vállalnunk - legnemesebbre feszítve - az emberi sorsot?: ilyen nagy horderejű kérdésekkel birkózik e versfüzetében a költő. Sajátos nyelve, többrétegű és többértelmű jelképei hatalmas feladatot állítanak a műfordító elé is. Tandori Dezső és Tellér Gyula a korábbi kísérletek nyomában járva - a szöveghűség és a lírai hitelesség személyességének arányait keresve - hozzák az új változatokat, amelyeknek az is az előnye, hogy az átültetési variánsok a pontosabb értelmezést segíthetik. Mindketten az "elégiákkal" való találkozások életre szóló és élet szemléletet alakító hatásáról értekeznek a fordításokhoz mellékelt szép esszéjükben. - A művészet "a végérvényes, szabad Igen-mondás a világra", "az egész iránti szenvedély" - vallja Rilke a versek szellemében élete utolsó hónapjaiban papírra vetett és a kiadványt kitűnően kiegészítő Végrendeletének szövegében. A költőnek ez a textusa ebben a füzetben lát először magyarul napvilágot.
- A nagy indulati költészet igézetét támasztó költemények élvezete komoly szellemi erőfeszítést igényel - ezért kevesekhez szól a kiadvány.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez