
William SHAKESPEARE
CORIOLANUS
A közfelfogás szerint a sikeres hadvezért a heroikus gőg dönti
romlásba; emiatt nem való népvezérnek, s amikor a politikai porondon
kudarcot vall, ez fordítja szembe hazájával. Shakespeare azonban
másként ítél, mert más problémát tárgyal: ő a fusztráció tragédiáját
dolgozza föl. Coriolanus "római jelleme" gépiesen funkcionális, mint a
pályára állított versenyzőé, aki annyiban önmaga, amennyiben
rekorderedménnyel legyőzi ellenfelét. Erre az egyetlen feladatra
trenírozták, ezt a támadóösztönt trenírozta bele az anyai nevelés.
Egyébként infantilisan jófiú, csak akkor érzi jól magát, ha
kötelességét teljesíti. S mivel egymásnak ellentmondó parancsot kap,
elbizonytalanodik, elvadul, tönkremegy. A cinizmus és fanatizmus
zűrzavaros katasztrófa-politikájában elégtelen vezérelv a szolgálati
becsület: bajnokát a rómaiak kivetik maguk közül, mert nem hajlandó
kompromisszumra, a volszkok pedig csapdába csalják és végeznek vele,
mert kompromisszumra hajlott. Az etikai abszurdumból dramaturgiailag
az következik, hogy a levitézlett harcos megkapja a végtisztességet -
ellenségeitől.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|