SZENTMIHÁLYI SZABÓ Péter

HALÁLTÁNC

A magyar történelem évszázadait bemutató hatalmas arányúra tervezett regénysorozat legújabb darabja sok szempontból különbözik az eddigi kötetektől. Mindenekelőtt abban, hogy míg Szentmihályi Szabó eddig az igazán fontos szereplőkre (Szent Gellért, Vak Béla, Kun László és kortársaik), valamint az igazán fontos történelmi fordulatokra koncentrált, ezúttal a magyar történelem egy kevéssé ismert intervallumára, a Nagy Lajos halála utáni trónviszályok korszakára fordítja figyelmét. Az a néhány év, amely Lajos halálától Zsigmond konszolidálódó uralmáig terjed, bővelkedik értelmetlenül véres és anarchisztikus tettekben és figurákban. Lajos özvegyének rövid rémuralma, Durazzói Károly kudarcba fulladt kísérlete a magyar korona megszerzésére, Lajos leányának, Máriának tragédiája: ezek állnak a regény középpontjában, az az időszak, amelyet - persze a magánélet rajzára összpontosítva - Gulácsy Irén is feldolgozott Jezabel című regényében. Szentmihályi Szabót azonban nem az özvegy régensségének emberi tragédiái, nem Mária szerelme, nem a Garaiak nőügyei érdeklik, hanem maga az anarchia. A regény főhőse történelmi tekintetben jelentéktelen mellékszereplő, Forgách Balázs főpohárnokmester, az ő alakja körül nyüzsögnek a kor kalandorai, a lajosi örökség elherdálói. A regény elsősorban azt szuggerálja az olvasónak, hogy milyen könnyű egy szilárd rend, prosperáló ország, bölcs kormányzat örökségét elprédálni, hogy a hatalmi téboly, az emberi butaság, a viszonyok értelmének, jelentőségének fel nem ismerése micsoda óriási károkat okozhat. Természetesen ez a regény is bővelkedik izgalmas jelenetekben, nagy csatákban, emésztő szerelmekben, igazi mondandója azonban inkább etikai-történetfilozófiai.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez