Alexandr SZOLZSENYICIN

AZ "OROSZ KÉRDÉS" A XX. SZÁZAD VÉGÉN

Szolzsenyicin nemcsak a huszadik századi orosz irodalom élő klasszikusa, a múlt század nagyjaihoz hasonlítható óriása, de egyúttal az orosz sorskérdések egyik legfontosabb, legeredetibb kutatója. Esszéivel, cikkeivel a korproblémák orosz szempontú, nagy formátumú elemzője, az orosz fejlődés egyik jellegzetes programadója és kultúrfilozófusa.
Ez a kötet szinte csak ízelítőt nyújt Szolzsenyicin sorskérdésekről szóló hatalmas terjedelmű munkásságából, ám a válogatás kiválósága okán az olvasó ebből a hét tanulmányból is szinte teljes képet kaphat az író legfontosabb gondolatairól, koncepcióról. Az írások időrendben legkorábbi darabja 1972-ből származik, és csak egyetlen olyan található a kötetben, amely a Szovjetunió széthullása, a rendszerváltozás után keletkezett. Szolzsenyicin azonban már a hetvenes években is nagyjából azt vallotta, amit ma, és véleményét sohasem öncenzúrázta - azok egyébként a korábban csak szamizdatban vagy nyugaton jelenhettek meg - így mindegyikük hitelesen tükrözi alkotója véleményét. A cikkek témája különböző (Megbánás és önkorlátozás mint a nemzeti élet kategóriái: Áltanultak; Miért veszélyes a Nyugatra nézve Oroszország hibás megítélése?; A mi pluralistáink; Az "orosz kérdés" a XX. század végén stb.), ám mondandójuk egységes. Az író koncepciója szerint az orosz történelem utolsó századai vitték zsákutcába az országot, korábbi századok bűnei tették lehetővé 1917 tragédiáját, a kommunista korszak bűnei pedig szinte a végveszélybe, a pusztulásba sodorták Oroszországot, jószerivel kipusztították népét, megtörték erkölcsi tartását, elvették tőle hagyományos szellemiségét és kultúráját (nem utolsó sorban vallását) és a rendszerváltozás még további csapásokkal sújtotta. A cikkek részint ezt a folyamatot, az orosz tragédia etapjait mutatják be, gazdagon szemlézve az orosz történelem különböző évszázadainak mezein, részint a még - talán - lehetséges kibontakozáshoz keresik a reményt keltő mozzanatokat. Szolzsenyicin koncepciója illúziótlan és keserű, a magyar olvasót némileg Szekfű Gyula és Németh László munkáira emlékeztetheti, de az írónak természetesen vannak javaslatai, van jövőképe is. Ez a kép sokban eltér a nyugati liberális, de a konzervatív koncepcióktól is (sőt azokat a író gyakorta hevesen bírálja), és elsősorban valamiféle sajátos, a pravoszláv vallásra, az orosz földekre, a sajátos, autochton orosz szellemi kultúrára és valamiféle önkorlátozó, a nyugati fejlődéstől eltérő technológiára kíván építkezni.
A magas erkölcsiségű, szenvedélyes hazaszeretettől áthatott, teljesen egyedi megoldásokat kínáló írások önértéke is nagy, ám - különös érdeklődést kelthet a hazai sorskérdésekkel birkózó, az aktuális magyar problémákkal foglalkozó olvasók körében.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez