
TAMÁSI Áron
SZÜLŐFÖLDEM
Tamási az utolsó békeévben Kolozsvárról hazalátogat szülőfalujába
fölkeresni édesanyját, testvéreit, övéinek körét. Utazásának és
otthoni élményeinek aprólékos, már-már szociografikus pontosságú,
ugyanakkor anekdotikus hangolású leírásába beleszövi azt a sajátos -
olykor mitikus elemekkel, máskor népmesei és balladai színekkel
árnyalt - sajátos tónusú elbeszélő modort, amely valamennyi művének
sajátja. Már útja első megállóján, Segesvárott a vonat érkezését váró
időben éri egy megdöbbentő tapasztalat: a magyar szabadságharc gyászos
emléke ellenére dicső székhelyén a húsz esztendei román fönnhatóság
után titkolni valóvá lett a magyar nyelv. Ettől a tapasztalattól
indítva, ám európai gondolkodóhoz méltó higgadtsággal arra is figyel,
hogyan s miképp szorul háttérbe, minősített kisebbsége a magyarság a
saját szülőföldjén.
A szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből
született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól, valójában
azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen
tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban,
néha frappáns megjegyzéseiben. A Tamási család 1938-as jelenében a
székelység sorsának jelképét adja, miközben a leírt jelenetek,
helyzetek, a kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber
figyelem amely azokat az erővonalakat kutatja, amely az erdélyi népek
összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy
boldogabbnak remélt jövőben.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|