
TAMÁSI Áron
SZŰZMÁRIÁS KIRÁLYFI + ZÖLD ÁG
Az
Ábel-trilógiában
- Tamási Áron legismertebb művében - az író
kiváló arányérzékkel tartja egyensúlyban a két ellentétes alapízt, az
édeset és a keserűt. A Szűzmáriás királyfi mítoszba hajló
cselekményében és jellemtartományában e figyelmeztető funkciójú
feszültség szintén jelen van: az egyén és a nemzet tragédiájának sötét
árnyékával játszi könnyed elegyül a jellegzetes székely humor, az
ironikus látás. Az erős színek, a szaggatott, balladaszerű előadásmód,
a hangsúlyozott népnyelv mind-mind a gyász fájdalmát és kivált az arra
érdemes értelmiségi erők mozgósításának szándékát fejezik ki. A főhős
sorsa példázat: népének múltját és jövőjét hordozza. Kisgyermekként
kerül a híres iskolába, de azonnal vitába keveredik néhány erőszakos
nagyfiúval. Legjobb és elválaszthatatlanul örök barátja a szökött
kisinas lesz, együtt csavarognak, együtt ámulnak és hisznek, míg a
pusztító tüdőbaj el nem választja őket egymástól. A diák elszökik
társa temetésére, ezért kicsapják az iskolából. Hazatérve falujába,
egyre csak a parasztság plebejus indíttatású hitével a templomi kép
mását, Máriát keresi, miközben maga sem tudja, hogy születése óta
szereti a szomszédjukban cseperedő kislányt. Mire felismeri szerelmét,
már visszafordíthatatlan a tragédia: vetélytársa golyója végez vele.
A másik mű, az 1948-ban írott Zöld ág nem kevésbé szimbolikus értelmű,
nem kevésbé látomásos, álomszerű ábrázolatú, de kevésbé szaggatott, és
mentes a túlzó színezéstől, annál gazdagabb lírában. Négy fiatal indul
útnak, hogy megtalálják a Zongota völgyét, s benne a Paradicsomot,
ahogy egyikük apja elmesélte nekik. A mesés-reális úton végül egyedül
marad a főhős, szerelme elhagyja, barátja visszafordul, s legkitartóbb
társa is elpusztul röviddel a cél előtt, a völgy bejáratánál. A
Paradicsomban látszólag minden úgy van, mint ahogy az elbeszélés
szólt, de lakói megöregedtek, elaljasultak, beleőrültek a hajdan
elkövetett bűn miatti önvádban. A Halál szele fújdogál a csodálatos
almafa ágai között.
Nyugodt, elmélyült olvasást követelő, széles epikai áradású és
szuggesztív hatású művek, irodalomtörténeti jelentőségük igen nagy
(különösen az első váltott ki hatalmas vitát 1928-ban, az első
megjelenésekor), de önértékük folytán Tamási Áron híveinek, valamint a
legendába hajló prózát kedvelőknek örömet fog szerezni.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|