TÓTH Krisztina

A BESZÉLGETÉS FONALA

Tóth Krisztina második verseskötetének nemcsak találó, egyenesen önjellemző erejű a címe. Versei ugyanis rendre töredékek, "fonalak" egy beszélgetésből, elszakadó, majd újra és újra felvehető, továbbvivő fonalak. A beszélgetés pedig igazi párbeszéd. Csak látszólag monológok, szomorú, fanyar vagy éppen groteszk magánbeszédek ezek a versek, valójában mindenkor egy párbeszéd egyik felét adják, olyan felet, amely - hiányaival - kirajzolja, megtestesíti a válaszokat, a rá vonatkozó kérdéseket, a "másik" fél reakcióit is. Mondandó, üzenet, "hír" nemigen szerepel így e költeményekben: ezeket csak az elképzelendő válaszokkal együtt sugallhatják a versek, amelyek éppen e sajátos felépítésük miatt tűnnek igazán dialogikus jellegű, ha úgy tetszik hermeneutikai költeményeknek (Fogadjunk; Prizma; De fato; Másik tenger; Filmkockák; Zuhog; A korai hajnali órákról; A megfoghatatlanról; A beszélgetés fonala stb.). Ez a hermeneutikai versszerkesztés azonban meglehetősen rejtett, "szöveg mögötti" sajátossága Tóth Krisztina lírájának. A felszín egyszerűnek, néha szinte konzervatívan hagyományosnak látszik: apró látványelemek egymásmellettisége, hangulatok sorjáztatása, finoman kidolgozott kis képek szekvenciája szinte minden költemény, ráadásul e lírai futamokban sok a primér érzelem.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez