VÉGEL László

A NAGY KÖZÉP-KELET-EURÓPAI LAKOMA BEVONUL A PIKARESZK REGÉNYBE

Az újvidéki író legújabb kisregénye a pamflet, az allegorézis és az esszé tulajdonságait ötvözi. Mint pamflet, szarkasztikus hangnemben számol le a posztmodernizmus kultúrájával és a jelenkori értelmiségi morállal; mint allegorézis, a vajdasági, a magyar, illetőleg a kelet-közép-európai értelmiségi attitűdöket öltözteti mezbe; mint esszé, bírálatnak veti alá a jelenkori kultúrát. Ízig-vérig értelmiségi regényről van szó, mely az "írástudók árulásának" problematikáját firtatja. Az elbeszélő - vagyis az egyes szám első személyben szóló, azaz pörlekedő értelmiségi ember - miközben allegorikus formában számol be egy kelet-közép-európai tematikájú konferenciáról, vitriolos kritikát mond a modernizmusban nevelkedett humán intellektuelek etikátlanságáról, képmutatásáról, a nyelvvel való visszaélésről, a szavak kiüresítéséről. Ez a kultúrkritika komiko-apokaliptikus világállapotra vet fényt, az európai kultúra - a szimpozion, azaz "lakoma" - csúfos bukására, mely megfosztja az embereket az igaz beszéd esélyétől. A kigúnyolt konferencia hátterében felvillannak a balkáni háború tüzei, egy olyan világtér, ahol immár a fegyverek beszélnek. A kritikába fordult regény két főszereplője két szónok, két tipikus értelmiségi figura: Povazsán és Korhanecz. Az előbbi az erőtlen hűséget allegorizálja, és meghal; az utóbbi pedig az értelmiségi árulást, és kétséges diadalt arat. Ennek a furcsa regénynek azonban nem a vékony szálú cselekménye az érdekes, hanem a narrátor indulatos gondolatfutamai, melyek a mai világ filozofikus, etikai problémáit szedik szét, és éles kérdéseket szegeznek a gondolkodó emberek mellének. A szöveg telis-tele van nagy kezdőbetűvel írt szavakkal, amivel az író - feltehetőleg - a szavak jelentésének frázissá válását, kiüresedését, ugyanakkor a jelentések visszaperlését kívánta tipográfiailag is érzékeltetni. Ez olyan benyomást kelt, mintha jelképek kulissza-erdejében bolyongana az olvasó. A címbéli "Lakoma" a kultúra önfölemésztésére utal, valamiféle nagy retorikus zabálásra, melynek a regény műfaja is kárát látja. Így aztán Végel László regénye is "felemésztett" regény, a regény képtelenségének allegóriája, és vádirat, gúnyirat azon kultúra ellen, melynek reprezentánsai visszaélnek szereplehetőségeikkel, és felélik a "vox humana" esélyeit.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez