
VÉGEL László
A NAGY KÖZÉP-KELET-EURÓPAI LAKOMA BEVONUL A PIKARESZK REGÉNYBE
Az újvidéki író legújabb kisregénye a pamflet, az allegorézis
és az esszé tulajdonságait ötvözi. Mint pamflet, szarkasztikus
hangnemben számol le a posztmodernizmus kultúrájával és a
jelenkori értelmiségi morállal; mint allegorézis, a vajdasági,
a magyar, illetőleg a kelet-közép-európai értelmiségi
attitűdöket öltözteti mezbe; mint esszé, bírálatnak veti alá a
jelenkori kultúrát. Ízig-vérig értelmiségi regényről van szó,
mely az "írástudók árulásának" problematikáját firtatja. Az
elbeszélő - vagyis az egyes szám első személyben szóló, azaz
pörlekedő értelmiségi ember - miközben allegorikus formában
számol be egy kelet-közép-európai tematikájú konferenciáról,
vitriolos kritikát mond a modernizmusban nevelkedett humán
intellektuelek etikátlanságáról, képmutatásáról, a nyelvvel
való visszaélésről, a szavak kiüresítéséről. Ez a kultúrkritika
komiko-apokaliptikus világállapotra vet fényt, az európai
kultúra - a szimpozion, azaz "lakoma" - csúfos bukására, mely
megfosztja az embereket az igaz beszéd esélyétől. A kigúnyolt
konferencia hátterében felvillannak a balkáni háború tüzei, egy
olyan világtér, ahol immár a fegyverek beszélnek. A kritikába
fordult regény két főszereplője két szónok, két tipikus
értelmiségi figura: Povazsán és Korhanecz. Az előbbi az erőtlen
hűséget allegorizálja, és meghal; az utóbbi pedig az
értelmiségi árulást, és kétséges diadalt arat. Ennek a furcsa
regénynek azonban nem a vékony szálú cselekménye az érdekes,
hanem a narrátor indulatos gondolatfutamai, melyek a mai világ
filozofikus, etikai problémáit szedik szét, és éles kérdéseket
szegeznek a gondolkodó emberek mellének. A szöveg telis-tele
van nagy kezdőbetűvel írt szavakkal, amivel az író -
feltehetőleg - a szavak jelentésének frázissá válását,
kiüresedését, ugyanakkor a jelentések visszaperlését kívánta
tipográfiailag is érzékeltetni. Ez olyan benyomást kelt, mintha
jelképek kulissza-erdejében bolyongana az olvasó. A címbéli
"Lakoma" a kultúra önfölemésztésére utal, valamiféle nagy
retorikus zabálásra, melynek a regény műfaja is kárát látja.
Így aztán Végel László regénye is "felemésztett" regény, a
regény képtelenségének allegóriája, és vádirat, gúnyirat azon
kultúra ellen, melynek reprezentánsai visszaélnek
szereplehetőségeikkel, és felélik a "vox humana" esélyeit.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|