JUHÁSZ Gyula

VERSEK

"Egész életében számkivetettnek érezte magát, de legszámkivetettebb akkor volt, amikor otthon volt. Verseiből untság és elkeseredés beszél, teljes meztelenségben látja szegény és ósdi környezetét, nem szépít semmit, szürke borúban áll előtte minden" - írta Szeged költőjéről egy évvel annak halála után Babits Mihály. E gondolat jegyében szerkesztődött a kötet, amelynek versanyagát két azonos című, hasonló atmoszférájú és mondandójú költemény keretezi: az 1905-ös és az 1929-es keletkezésű De Profundis. A vergődő, szenvedő mélyből kiáltó lélek versei e két mérföldkő között időrendben sorakoznak, és egészében visszaadják lírai életművének karaktervonásait. A mintegy nyolcvan költemény között természetesen olvashatók a legismertebbek (Magyar nyár 1918; Adyra gondolok; Anna örök stb.), szerepel még a kötetben a Don Quixote halála című parabolikus drámai költemény, a Holmi cím alá fogott maximák és aforizmák csokra, valamint az Orbán lelke című elbeszélés. Ennek hőse alapvonásaiban emlékeztet a Szegedről Szakolcára (a műben Végvárra) helyezett, depresszióval küzdő tanárra, az írás egésze pedig a szeszbe és tébolyba fúló vidéki (fél)értelmiségi sors, illetve a fényre föltörni képtelen tehetség kárhozatát ábrázolja. A lidérces hangulatú elbeszélés tanára tehetetlenül sodródik, bolyong, míg végképp alámerül a mámorba és a kriptát jelképező borospincében. (A prózai műről Szepesi Attila írt értő utószót a kötethez.)

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez