Isaac Bashevis SINGER

SZENVEDÉLY ÉS MÁS TÖRTÉNETEK

Húsz novellát tartalmaz Singernek ez a kötete, de mintha egyetlen elbeszélés variációja lenne mindahány. Látszólag roppant igénytelen művekről van szó: az elbeszélő vagy a főhős útnak indul valahová (mondjuk Amerikából Argentínába), vagy betér egy New York-i boltba, netán társaságban megismerkedik valakivel, és azután kiderül, hogy az úton, a boltban vagy a társaságban megismert valaki zsidót, tud (vagy valaha tudott) jiddisül, és ha mindennapjait talán nem is ez határozza meg, valamiképp mégis a holokauszt vagy a szörnyű óvilági zsidó sors áldozata. Áldozat akkor is, ha túlélt mindent, ha jól megy sora. De furcsa áldozatok ezek a "hősök", mert lehet, hogy a csóktól visszariadó fiatal nő valóban halottnak, egy halott törzs utolsó tagjának érzi magát, de akadnak nála sokkal elevenebbek, szédítően színes, furfangos, a szegénységet és a nyomort is roppant találékonysággal élni, átélni, túlélni tudók is, sőt jó módúak, híresek, sikeresek is. Ám a múlt, a minden apró gesztusban, beszédfordulatban, emlékben, szokásban felszínre törő múlt őket is meghatározza, rájuk is sajátos pecsétet nyom. És épp e pecsét felmutatásában rejlik a Singer-novellák hasonlíthatatlan művészisége, lélektani finomsága, a tudatos visszafogottság ellenére is átütő erejű eredetisége (Hanka; Örök szerelem; A tisztelő; A hazavágyó üsző; A fatalista; Szilveszteri mulatság; Mojsele stb.). Remek alakrajzok, kitűnő novellák.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez