SPIRÓ György

AZ IKSZEK

Spiró György olyan világot idéz fel elhíresült regényében, amelyről a hazai olvasóknak jobbára csak hézagos ismereteik lehetnek; a cselekmény ugyanis a független állami lététől megfosztott, szétdarabolt Lengyelországban - azon belül Varsóban - játszódik, közvetlenül a napóleoni háborúk után, az európai határokat újrarajzoló Szent Szövetség uralmának kezdetén. Főhőse - akárcsak a könyv szinte valamennyi szereplője - valóságos személy: Wojciech Boguslawski (1757-1829), akit a lengyel nemzeti színjátszás egyik megalapítójaként és első klasszikusaként tart számon a színháztörténet. Spiró műve mégsem regényes életrajz vagy szépprózai eszközökkel megírt színháztörténet; sokkal több annál: egyszerre ad kitűnő társadalomrajzot a múlt század elejének Lengyelországáról, nyújt bepillantást a szent szövetségi politika boszorkánykonyhájába, a nemzeti színjátszás kezdeteinek művészi és társadalmi problematikájába, ugyanakkor olyan általános struktúrákat is felderít, amelyek hatalom és erkölcs, manipuláció és emberi tartás, művészet és politika stb. dilemmáit tükrözik, a konkrét történelmi korszakon túlmutató érvénnyel. A regény középpontjában a színházi világ áll, pontosabban a varsói színház, amelynek előadásai, alakításai, vendégjátékai nemcsak művészi, de egyúttal politikai események is. A színházon keresztül, a színház világának aprólékos rajzán át így válik a mű politikai, filozófiai regénnyé. Akit a szimbolikus, utalásokba, célzásokba "rejtett" mondandó kevésbé vonz, az is maradéktalan izgalommal és élvezettel olvashatja az egyszerre humoros, ironikus és helyenként tragikus történetet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez