VASS Tibor - URBÁN Tibor

REND A LELKEM MINDENNEK

Vass Tibor és Urbán Tibor 1991 óta dolgoznak együtt, neoavantgárd munkáik, vizuális poémáik, mail-artjaik, "kézírásaik" kötetben is, kiállításokon is nagy sikert arattak. Ezúttal valószínűleg eddigi "főművük" jelent meg. A Rend a lelkem mindennek hatalmas, kitűnő grafikákkal megszórt vizuális próza. Az ebben a műfajban kevéssé járatos olvasók azt észlelhetik, hogy teljes oldalakat beborít hiánytalanul valamely szöveg, amelyben értelmes szintagmák, csaknem mondatszerű szövegrészek és a dadaistákra, illetve a lettristákra emlékeztető, "értelmetlen" betétek alkotnak szerves, hézagtalan együttest. A szöveg természetesen nem kezdődik el, és nem végződik, írásjelek nincsenek benne, így tulajdonképpen egy szöveg-szőnyegre lép az olvasó, amelyen úgy haladhat, ahogy neki tetszik: elbámészkodhat egy-egy mintán, jeleket olvashat ki (vagy bele), de tekintheti az egészet ornamentikának is. - A neoavantgárd iránt érdeklődő olvasóknak érdemes hosszabban "elbíbelődniük" ezzel a vizuális prózafolyammal.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez