FÉJA GÉZA

A LÉLEKLÁTÓ KUTYA

Féja Géza 1945 és 1975 között keletkezett, mindmáig kiadatlan kisprózáinak szellemi forrásvidékét három irányban lehet keresni: a nemzeti történelem támasztotta felelősségérzetben, a szociális érzékenység és a társadalmi igazságosság tanúságtételében, valamint a nagy íróelőd, Krúdy Gyula ihletésében. Akár a múltról, akár a máról ír, novelláinak meghatározó erkölcsi motívumai mindenkor a vállalás és az emberi együttérzés, a szeretetvágy és a múlttudatosító emlékezés.
"Két pogány közt egy hazáért" áldozza életét a Thököly-féle kuruc fölkelés leverése után az író őséről, Féja Dávid kassai főbíróról mintázott hőse, aki Caraffa pribékjeinek önkénye idején csak egyféleképpen adhatja életét a függetlenség eszméjéért, úgy, hogy hitet tesz a Munkács várában végsőkig kitartó Zrínyi Ilona mellett (Magyarok csodája). A múlt erkölcsi örökségének igénye határozza meg az időben közelebbi cselekményű kisprózái moralitását is: a jó lelkiismeret példaszerű föltámadása (Asszonyok igazsága). A történelmi tanulságok és az erkölcsi példák kapcsolódnak össze azokban az elbeszélésekben, amelyek egyszerre mondják a nemzeti függetlenség és a közjó igéit. A névtelen történelmi hősök vállalt sorsútjait át- meg átszövi a mítosz és a látomás, a jobb és igazabb élet hite (A láthatatlan). Féja minden időben az emberi lét nagy rendező elvét kutatja, s ez a lélek jósága, a szeretet vágya, az együttérzés parancsa, amely képes szembeszegülni a körülmények hatalmával (Szerelem; Ítélet; Egy tiszta lélek története). A szeretet sokarcúságát és végtelen kiterjedését mutatja föl a Krúdy-hősöket (Rezeda Kázmért, Szindbádot) idéző Báth Mihály alakjában, a kissé méla, de bölcs, a mértéktartó, de az élet mélyét is jól ismerő szeretet-bolond figurájában (Báth Mihály történetei; Éjszaka; Hideg csók). Az emlékei között bolyongó, kalandozó férfi föleleveníti a csak lelkében élő, a valóságban rég eltűnt világ megannyi falusi és városi, tipikus és különös figuráját, akik lényükkel varázsolják vissza az emlékké szépült hajdani emberi univerzumot és a megbocsátás rezignációját (Aki más helyett halt meg; Vízparti esték).
Féja a belső száműzetése idején írott novelláiban és önéletrajzi följegyzéseiben (Őszi utazás; Hazafelé) egy dermesztő korszakot próbál a maga lelkének melegségével és az emlékek lángjával elviselhetőbbé tenni. Elbeszélései ebben az értelemben egyszerre alkotáslélektani és kordokumentumok.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez