JUHÁSZ Katalin

LE BIG MAC

"Egy ember, aki végre nem szimbólum, / csak egy ember" - írja a felvidéki költőnő harsányan profán verseinek egyikében (Mr. Giccs). Úgy tesz, mintha élvezné a szlenges-jópofáskodó profanitást, a nyers szókimondást (Le Big Mac), valójában érzékelteti, sejteni engedi, hogy a mindent elborító evilágiság - a konzum-idiotizmustól a sült butaságig - milyen szánalmas és sekély: "imához kevés a kezem / csak levegőbe emelem" (dEÚS). Lehangoló tapasztalatait azonban nem elégikusan fogalmazza meg, hanem játékosan, humorosan, gúnyos-tréfás didakszissal (Hercegségét védendő), ritkábban metaforikus súlyú elvonatkoztatásokkal (Filozófia), így mondja el, milyen vonzó és elviselhetetlen, olcsón látványos és elborzasztóan primitív a mai világ, ahol szánalmas kicsiségeknek is szerepük van (Túlzott merészség) és ahol a legnagyobb dolgok előtt is tehetetlenül áll az ember (Szomjhalál). E világ egyszerre nevettető és fölháborító, költői "látleletei" elsősorban belső ritmusú szabadversek formájában jelennek meg. Olykor még meg-megbicsaklik ez a ritmus, ez a kéttónusú hangzás, de Juhász Katalin lényeglátása, ábrázoló készsége kétségbevonhatatlan. Ennek bizonysága, hogy minden versén érezni, valamennyi szöveg mögött annál többről, mélyebbről, sokatmondóbbról van szó. Más kérdés, hogy asszociációival nem könnyíti meg az olvasó dolgát, merre keresse a többet, mélyebbet, sokatmondóbbat. A költőnő látleletei kinyílnak a létfilozófiai dimenzió felé, ám ennek perspektívája még nehezen határoztatik meg.
- Juhász Katalin a kortárs határon túli magyar irodalom ígéretes tehetsége.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez