BAJOR Péter - SZABÓ Péter

REQUIEM EGY TÁBORNOKÉRT
Legeza János élete, doni naplója és más feljegyzései

A Nemeskürty István előszavával megjelent könyv Legeza Jánosnak (1889-1953), a különös sorsú magyar katonatisztnek állít emléket. Már a borító belső oldalán látható színes térképen nyomon követhetjük az életpálya helyszíneit. Ezután bőséges forrásanyag és levelezés alapján megírt életrajz következik: rövid családtörténet, az első világháborúban való részvétel, a vezérkari és csapatszolgálat, az 1942-es pilótaper eseményei, ahol Legeza János bírósági elnök volt, majd a doni katasztrófa és a második világháború egyéb viszontagságai: 1947-ben tartóztatták le és ítélték el először a népi demokráciában, közel másfél évet ült börtönben. Másodszor az Államvédelmi Hatóság emberei hurcolták el 1950-ben, ebben a koncepciós perben 10 évet kapott. Ennek harmadik évében halálra kínozták, s a hálálát szívelégtelenség (hivatalosan infarktus) okozta. Ezután a vezérőrnagy 1917 április-augusztusában született romániai, az 1942. szeptember 6. és 1943. január 14. közötti időszakról beszámoló doni, majd az 1945. május-júliusában írt bajorországi naplóiból ismerhetjük meg egy katonatiszt életének hétköznapjait és ünnepeit, a magyar történelem tragikus eseményeit. A könyv végén családi fotók és névmutató teszi még hitelesebbé, szemléletesebbé és hasznosabbá a huszadik század hadtörténete iránt érdeklődők számára ajánlott munkát.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez