TORNAI József

HIMNUSZOK AZ ÉJSZAKÁHOZ

Válogatott fordításait gyűjtötte kötetbe Tornai József, ám korántsem szokványos módon. Nem az volt a szándéka, hogy reprezentatív képet adjon saját hatalmas műfordítói munkásságáról, hogy az olvasó elé állítsa mindannak a legjavát, amit évtizedeken keresztül a világlíra tolmácsolása érdekében tett. Gyűjteménye sokkal inkább emlékeztet Szerb Antal klasszikus Száz vers antológiájára. Tornai is legkedvesebb verseit gyűjtötte össze, azokat, amelyek leginkább szívéhez nőttek a világirodalomból. Csakhogy - ellentétben Szerb Antallal - ő e legkedvesebbeket, legszebbeket rendre le is fordította. Ha volt már fordításuk (mint ahogy igen soknak volt), újrafordította, ha nem, akkor elsőként magyarította őket. Elrendezésében is a Száz verset látszik követni: nem szerzők, nem nyelvek, nem korszakok szerint csoportosította a költeményeket, hanem nagyobb hangulati egységek szerint, szinte "mitologémákként", átfogó, nagy emberi élménykörökként (Mandulavirág; Midőn gyermek voltam;(A Paradicsomból kiűzött Ádám;(Görögország istenei; Az ember és a tenger; A szerelem születése; Himnusz a szellemi szépséghez; A zene; Béke és háború; A magányos ősze stb.). A kötet, épp az elrendezése okán egyben szinte verses naplóként, egy egyediségében is filozofikus érvényű életút versvariációkban felmutatott képleteként hat, ilyenként is olvasható. Tornai él azzal a felismeréssel, hogy a legnagyobbak (Ekhnaton fáraótól Goethéig, Eifuku császárnőtől Baudelaire-ig, Rjókan paptól Ezra Poundig valamiképp egymásnak felelnek, egymás témáit variálják, tértől és időtől függetlenül, valamely lírai toposz hangulatkörében találkoznak egymással. A kötet, melyben beköszöntőként a költő vall a fordításról és kedves szerzőiről (Előszó helyett vallomás), s amelyet névmutató egészít ki, a legszebb, legszemélyesebb világirodalmi antológiák közé.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez